Kicsit nehezemre esik megírni ezt a posztot a január elsejei történtek miatt, ezért is húzodott ilyen sokáig, hiszen karácsony után voltunk itt. Közben meg szerencse, hogy ekkor, hiszen egyrészt mi nem kerültünk bajba, másrészt még láthattuk, amíg egyben volt. A bejárt helyek egy részéről tudom, hogy leégett (pl. Wajima belvárosa, pont a piac rész, ahol sétáltunk, oda az egész), más részéről nincs hír.

Esős volt az első nap, ezért rögtön múzeumba indultunk, egy templomhoz útba esett az UFO-múzeum (Cosmo Isle Hakui), ami végtelenül cuki volt. Beültünk egy planetárium előadásra, nekem nagyon tetszett, a bolygókról volt szó (csak japánul, itt nem volt füles angol nyelvhez, mint az előző helyen). Mókás volt, hogy minden tábla és felirat is földönkívülisre vette a figurát. Még a városban kint is találtunk egy ufós információs táblát. Volt bent sok igazi felszerelés is, illetve egy olyan jó kis bolt, hogy leraboltam volna szívem szerint az egészet. Természetesen pecsételni is lehetett.

A faluhoz tartozik Japán egyetlen autókázható tengerpartja (csak itt eléggé tömör a homok hozzá), de a rémes időjárás miatt le volt zárva. Voltak viszont itt homokszobrok, legalább azokat megnéztük.

Nagyon közel van ide a Keta taisha, megnéztük, de eléggé rontotta a képet, hogy már készültek az újévi hordára, szőnyegeket raktak le, leszedték az emákat és olyan fura volt az egész.

Szintén nem messze innen van a Myojoji templom. Ez nekem jobban tetszett, mint az előző szentély, de volt némi belépő.

Útközben kerestünk egy sushizót, ahol épphogy beengedtek minket, mert amúgy nem nagyon volt idő zárásig (Japánban gyakran 14-17 óra között bezárnak a helyek) és nemhogy klassz volt, hanem lehetséges volt saját magunknak csinálni vattacukrot, ráadásul egyet vettünk és kaptunk még egy adagot ajándékba, így jól elszórakoztunk ezzel.

Kitűnő esőprogram a Notojima Glass Museum is, ez is be volt bökve a bakancslistán, így idegurultunk. A kinti részeket hanyagul néztük csak meg, mert hideg volt. Bent van egy terem, ahol tilos fotózni, ott tele volt Dalíval és volt egy magyar alkotó is.

Teljesen érthetetlen, de van itt egy kínai/tajvani pagoda, megáltunk útközben pár percre.

Naplementét akartunk fotózni, de nem jött be. A környéken volt a világ leghosszabb padja, de a hangsúly azon van, hogy volt, mert már szétkapták. Volt viszont egy sziklapár, ahova naplementekor értünk oda, de nem volt semmi izgi, viszont nem sokkal ezután kivilágították és úgy nagyon szép volt.

Meglepően messze volt innen a szállásunk, ezért ezután már oda mentünk. Ezen a napon már Himiben aludtunk, normál business szállodában.

A következő napon észak felé indultunk, útközben a tengerparton volt egy régi figyelőtorony, de ez igazából csak pár kép erejéig érdemes megálló, nem kell rá sok időt szánni. Már ha még áll azóta ugye.

A notoi hosszú élet Buddhához mentünk, itt volt egy udon étterem is, ami zárva volt ugyan, de beszélgettem kicsit a helyiekkel, mondták, ha van időnk, akár kipróbálhatjuk azt is, hogy kell ilyet készíteni, de szokás szerint az nekünk nem volt, így vissza kellett utasítsuk a lehetőséget. A Buddha klafa és a kutya nem jár erre.

Wajima innen fél óra kocsiútra van, útközben semmi látványosság. Odaérve mondta Marci, hogy kinézett még egy baromi szép, nagy hidat, nézzük meg. Csak pár óráig szívtam a vérét utána, hogy micsoda csodás híd volt. Amúgy a kövek vizesek voltak és néhol nagyon csúsztak, egyszer majdnem sikerült úgy seggre esnem, hogy csak a gyors reflexeim mentettek meg a víztől fényképezőgépestől. A hely neve amúgy Kamogaura.

Beugurultunk a városba és kirúgtuk magunk alól a limuzint. A következő album viszont fáj. Egy régi piacon sétáltunk egyet, ahol nagy gond szintén az elvándorlás, csupa öreg néni eladóval. Vettünk pár dolgot, szárított kaki gyümölcsöt, mandarint, origami papírt, régi japán érmét. Napjai voltak hátra a helynek, porig égett az egész környék, most már több száz halottat szedtek ki a romokból és leégett épületekből. Szerintem ez a rész nem fog helyreállni soha, nincs miből invesztálni ide pénzt.

Sétáltunk egyet még odébb is, elvileg itt “csak” földrengés volt, tűzvész nem, de nem tudom, mennyi maradt meg. Egy közeli levesezőben ebédeltünk és később ettünk olyan pudingot, aminek a tetején fagyi volt és azon ehető aranylap.

Betévedtünk egy szentélybe, aminek amúgy azért volt jelentősége, mert sok tanuki-szobor volt itt, de találtunk egy cicás részt, olyannyira, hogy a goshuinjaik nagy része cicás volt. Én nem olyat kértem, mert volt egy torii-s verziójuk is és olyanom még nem volt, macskás szerintem lesz még Japánban.

Elugrottunk lávakövekhez, nem nagy durranás, csak útba esett.

Hasonló volt a Shiroyone rizsterasz rész, ami nem volt elárasztva, viszont azt írták, hogy este kivilágítás van, úgyhogy úgy terveztük, hogy visszatérünk akkor.

Megláttunk egy fehér, tengerben álló toriit, gyorsan megálltunk lefotózni.

Volt még egy Godzilla-szikla, na ott kellett fantázia azért, hogy belelássa az ember, miután egyáltalán megtalálta. Amúgy Japán olyan ritka pontjainak egyike, ahol nem volt nyilvános WC.

Volt még egy kilátó, amitől többet vártam, de semmi nem volt.

A félsziget legtávolabbi csücskében van egy kék barlang, de a leírások alapján lehúzás, 1600 yen, hogy kapjon az ember egy sisakot (a látogatók szerint teljesen feleslegesen) és megnézzen egy barlangot, ami főleg azért kék, mert kék LED lámpákat tettek be. Nem mentünk be. Lenézni lehet, alul egy resort van régi jellegű házakkal.

Ezzel átfordultunk Noto déli oldalára. Itt megnéztünk pár dolgot, egy hajasbaba szigetet (Mitsuke-sziget), egy óriás tintahalat, amit amúgy a gyerekek mászókának használnak és egy valami fura múzeumot, a Mawaki Siteot (csak két dolgot kívülről).

Innen elvileg egy óránk volt még az eső kezdetéig és fél órára voltunk a rizsföldektől. A gyakorlat az lett, hogy még nem értünk oda, amikor szakadni kezdett, de azért pár percet fotózgattunk, ha már odamentünk.

Este még Himiben aludtunk és másnap reggel indultunk vissza Tokyo felé.