Kihasználtuk, hogy nem annyira korán indult a repülőnk és még elugrottunk a halpiacra, ahol nem csak mi vártuk a friss halas reggelit, hanem két cica is.

Annyira korán voltunk, hogy bár a friss hal már megérkezett, de még feldolgozás alatt voltak, így kevesebb helyen tudtunk venni valamit, de voltak asztalok és rögtön meg is tudtuk enni, amit vettünk. Volt pár rákfejem maradékként, így gondoltam, kimegyek és odaadom a cicáknak. Az egyik (a szebbik) kis válogatós hercegnő volt, a kezemet megkarmolni lett volna esze, de nem kérte a csemegét, így a másiknak jobb napja volt. Ahogy néztem, mondjuk jól vannak tartva, egyiket sem fújja el a szél, ha pár napig nem eszik.

Mentünk leadni az autót, tankoltunk még bele picit, aztán visszavittek az állomásra és mentünk a reptérre. A repülés rendben ment, amolyan japánosan, semmi gond, semmi késés. A reptéren volt kitéve még számítógép netezni, ez olyan oldschool már 😀 A tenger már a repülőből is fergetegesnek ígérkezett.

Kértünk egy shuttlet a hotelhez, így táblával vártak minket. Nagyon közel volt a hotel a reptérhez. Még nem foglalhattuk el a szobát, de mivel tudtuk, hogy nem minden napunk lesz szép napsütéses, így hogy jobban kihasználjuk a kirándulóidőt, kértünk egy taxit, hogy elvigyen minket a városba, ahol robogót akartunk bérelni. Életemben ilyen retkes taxit nem láttam még, úgy ledöbbentem, hogy nem fotóztam le, pedig a plafon úgy nézett ki, hogy Dexter biztosan érdekes foltokat talált volna, mert szabad szemmel is látszott, hogy itt pár embert már kinyírtak és nem szépen. Megérkeztünk mindenesetre a robogóshoz, ahol kértünk egy kétszemélyest két napra, hogy majd kiderül, hogy kell-e a harmadik napra is.

Megnéztük egyből a városi piacot is, nem volt semmi, komolyan, említésre is alig méltó. Ezután a tengerben gyönyörködtünk, majd kimentünk a kis Kurima szigetre, ahol be volt bökve néhány pont, például egy polipos és egy normál kilátó. Útközben megálltunk még egy amerikai iskolabuszból kialakított kajáldában és ettünk végre takoricet, ami a helyi kaja (okinawai). Visszafelé tempurát ettünk és kivételesen nem néztünk naplementét.

Visszatérve elfoglaltuk a szobánkat, végig itt maradtunk a szigeten. A medencét nem tudtuk kihasználni, mert ha szép idő volt, akkor kirándultunk, ha meg nem volt szép, akkor nagyon nem volt szép.

Az első teljes napunkat nagyon meg kellett tolnunk, mert csak erre a napra jósoltak jó időt (spoiler: igazuk lett). Marci reggel futott egyet, aztán mentünk az Ueno German Villagebe, ami pont olyan fura, amilyennek hangzik. A sztori röviden az, hogy egyszer egy német hajó Ausztráliából Kínába tartott, amikor egy tájfun megcsapta őket és zátonyra futottak és a helyiek siettek a segítségükre. Kb. 1,5 hónapot töltöttek itt, majd amikor hazatértek, elmesélték, mi történt velük és milyen kedvesek voltak velük a miyakojimai emberek, ezért a német állam küldött nekik dolgokat köszönetképp (később a minielnök el is látogatott ide) és ezután a japánok rátettek egy lapáttal és megnyitották ezt a parkot. A park azóta eléggé lelakott lett, pedig van benne potenciál, de egy kellemes sétát megért.

Ezután kilátótól kilátóig mentünk, csak néztük a szép vizet és a tájat, majd a Miyako Island Underwater Parkba mentünk, ami nagyon érdekes hely, le kell menni lépcsőn a mélybe és a tengerben élő halakat nézhetünk, nem akváriumiakat. A képeken az a hatalmas záróajtó viharban (tájfun, tsunami) bezár, ezzel védi a helyet. Reggelente szokott szirticápa is keringeni erre, de most ehhez már késő volt dél felé.

Itt is volt egy iskolabusz, frankón. Itt most rákocskákat kellett ennünk, mert Harry’s Shrimp Truck volt a hely neve, hozzá amerikai innivalókat ittunk. Nagyon jó hely volt, most mondanám, hogy ajánlom, aki erre jár, de sajnos kevesen jöttök el ide azok közül, akik ezt olvassátok, pedig tényleg szuper hely.

Délután kimentünk az Ikema szigetre, itt is van egy szív alakú szikla a térkép szerint, de amúgy nem a szikla az, hanem egy bizonyos szögből a sziklán lévő lyuk szív alakú. Itt volt egy szép partszakasz is és olyan giccses helyen ittunk így valamit a kávézóban, hogy én kérek elnézést.

Még a szigeten fürödtünk egyet, olyan szép strandok voltak.

Ettünk még egy édes babos szezámmagos helyi csemegét, mielőtt elhagytuk a szigetet, ez a Kaimiru nevű helyen volt, nagyon fini.

Gyorsan beszaladtunk a városba, hogy még egy napra meghosszabbítsuk a robogó bérlését, mert ha esik, ha nem, valamivel el kell jutni zárt programhoz is, enni valamit, boltba menni. Innen a Sunset beachre mentünk, ami pontosan az, amit a neve sugall: naplementét lehet nézni innen jól 😀

Estére egy izakayát néztünk ki, de pont élőzenés előadást vártak. Itt sokkal jobban az iváson volt a hangsúly, étel kevesebb volt, mint megszoktuk az ilyen helyeken, így csak az édes buris rágcsát tudom kiemelni, a többi felejthető volt. Az élőzenés program egyébként extrán fizetős volt, a szokásos helypénzen kívül (ami 330 yen) még ez 550 yen volt, plusz amit fogyaszt az ember. Az egyik számra nagyon ropták a népek, azután már mi visszamentünk a hotelba.

Bejött sajnos az előrejelzés, a következő teljes napunkon szakadt az eső, így egy albumban tudom hozni az egész napos programot. Elmentünk egy plázába reggelizni meg bóklászni kicsit (ez az egyetlen van a szigeten, de legalább ez 700 méterre a hoteltől), itt nekem megfájdult a vesém, nagyon erőtlen lettem, így nem is volt gond, hogy pont ezen a napon nem volt szép az idő, nyugodtan tudtam pihenni kicsit a szobában. Délután megint kimozdultunk, elmentünk a helyi múzeumba, megnéztük a kiállítást, majd a Donkiba körbenézni és vettünk is pár dolgot, majd néztünk egy repcsifelszállást, mert a közelben van a MMY reptér.

Nem tudom, mi ez rendőrfétis a környéken (mondjuk igazit nem nagyon láttunk), de míg Okinawán csak egy ilyen rendőrszobrot láttunk, azt is véletlenül találtam a Google Mapson, de Miyakojimán nem is tudtam, hogy van és hát van 10+ mindenfelé, tele vannak kulcstartókkal, sütikkel, még a hűtőmágnes is olyan, amit mi is vettünk.

Utolsó reggel leraktuk a csomagokat a szálláson és ahogy visszavittük a robogót a városba, még beugrottunk két helyre. Az egyik a Miyakojima szentély volt, nem túl nagy, de szép hely. Hoztam is innen egy goshuint, Okinawáról szerintem nincs is még. Ezután reggeliztünk egyet egy banános helyen, nem volt rossz, ez a helyi hülyeség, ilyen vastag palacsintaszerű dolog, benne banán, rajta tojáshab.

Visszataxiztunk a hotelbe és inen már csak a reptérre mentünk. A reptéren simán feladtuk a csomagjainkat (kicsit aggódtunk, mert 23kg volt engedélyezve és mindkettő 24+ volt). Akartunk küldeni még egy képeslapot, na az rendesen kaland volt. Ahol vettünk képeslapot, nem volt bélyeg (kicsi reptér, posta nem volt itt), plusz nem tudták, hogy Európába mennyiért is kellene. Először felhívták a postát, megkérdezni, hogy mennyi, majd körbetelefonált az eladónő a többi boltba, hogy kinél van bélyeg, de nem boldogult, ezért otthagyta az üzletét és elszaladt nekünk megkérdezni egy másik nőt. Sikerrel járt, így a képeslap elvileg úton van (update: célt ért).