Atyavilág, hogy elmaradtunk, most lesz mit olvasnotok 😀
Hétvégén a ti szempontotokból sok dolog nem történt. Eső volt, néha napsütés, verseny, munka, semmi izgi. Vasárnap még az osakai lakásban aludtunk, majd reggel a boltból hivattunk egy taxit és elmentünk vele a vonatig. Szépen felvonatoztunk Tokyoba, közben ettünk finom sushit, láttuk a Fujit jó közelről és lőttem a csirkéket a Chicken Invadersben (ha nem játszottál még vele: állat).
Ledobtuk a csomagokat a hotelben és egyből mentünk is a Sony Archives-be. ez egy amolyan múzeumféle. Érdekes amúgy elmenni ide, csak kicsit nehéz megtalálni a helyet, egész pici. A belépés ingyenes, a WC sci-fibe illő (a kezedet egy érzékelő elé érintve nyitod ki ÉS zárod be belülről). Be kell jelentkezni előre, amit csak telefonon lehet megtenni, japánul. Ez kicsit érthetetlen volt számunkra, mivel rajtunk kívül még biztonsági őr sem volt senki, nemhogy látogató, nem hiszem, hogy itt valamikor is nagy tömeg őrjöng a kapunál, hogy mikor engedik már be. A gépek mellett oda van írva a megjelenéskori áruk. Érdekes látni a híres robotkutyákat is 🙂 Jó lett volna kipróbálni egyet.
[supsystic-gallery id=493]
Még a Sony előtt ettünk egy rettenetes levest. De tényleg. ilyen rosszat még sose. Ja meg szombat este multikultiztunk, megtaláltuk Dél-Osaka legautentikusabb papírdíszekkel telerakott, rózsás műanyaghuzatos ülőgarnitúrájú kínai éttermét és irtózatos nagyot ettünk.
[supsystic-gallery id=494]
A hétfői nap folytatásában Marci elment megint Keiichivel squasholni, ami alatt én átvonatoztam a Shibuyára, ahol nagyon büszke voltam magamra, mert mindössze háromszor kellett megkérdeznem a visszautat az állomásra. Könyvesboltba mentem meg mindenesboltba, videóztam az utcán, ittam egy olasz kávét, tök jó volt.
[supsystic-gallery id=495]
Este találkoztunk Fumievel meg egy barátnőjével és ötösben (Keiichi is jött) mentünk egy japán étterembe. Akkora adag leveseket adtak, hogy iszonyat, egy ilyen legalább két literes valamit, tele udon tésztával meg egyéb dolgokkal (ki mit kért). Egy ember adagja elég lett volna kettőnknek és akkor is jól lakunk. Azért a desszert muszájos volt és megkóstoltam fekete szezámos fagyit is, a lányok azt ettek. Nagyon finom volt.
[supsystic-gallery id=496]
Nagy nehezen hazagurultunk a hotelba este, majd másnap reggel felkeltem és bekapcsoltam a laptopomat. Ahogy nyunyuztam rajta, szétment a monitor. Nem tudjuk még mekkora a baj, de most a TVre van rákapcsolva, így kínlódva megy, de nem egy boldogság. Se kép, se hang, de abszolút. Még az a jó, hogy “csak” ennyi a baj, ez orvosolható, nem az egész memória szállt el mindennel együtt.
Egyből mentünk az Ikebukuro állomásra és kószáltunk egy kicsit a helyi üzletekben. Furcsamód turisták által nem nagyon látogatott környék ez, pedig van olyan jó, mint az Akihabara és az Asakusa (eddigi kedvenceink). Outlet elektronikus üzletek, running sushi, japán éttermek, fagyizók, minden.
Tettünk egy sétát a Yoyogi parkban:
[supsystic-gallery id=497]
Délután átvonatoztunk a déli részre, ahol egy mecsetet látogattunk meg. Voltam már párban, Isztambulban is, de ez nagyon szép darab volt, az egyik legszebb, amit eddig láttam. Lerohadt a lábunk megint, annyit gyalogoltunk (át a Yoyogi parkon odafelé).
[supsystic-gallery id=500]
Estefelé visszamentünk a Shinjukura, ahol nagy harcok árán lecseréltük az ősszel vásárolt ebook-olvasómat egy másikra, mert nem stimmelt a kijelzője, a rendes fehér helyett sárgás-kékes átmenetű volt. Szép gradiens, de a fehér mégis jobb lett volna, ahogy egyből egy fekete műanyag váz is rá. Amikor vettük annak idején, már csak a fehér-rózsaszín színkombináció volt, pedig nagyon tiszta feketét akartam. Na most a problémájuk az volt, hogy a pinket nem lehet feketére cserélni, mert bár minden szín egyazon árban van, de akkor akciósan vettük és most (ugyan feketéből sok volt nekik, láttam őket, pinkből meg alig) már nem akciós, ők meg csak ugyanarra a termékre cserélhetnek. Kötöttük a magyar ebet a magyar karóhoz és egyszer füstölt csak el az agyam, azon kívül normálisan igyekeztünk beszélni a droiddal, hogy igenis nekünk fekete kell. Annak idején is nagy fanyalogva mentem bele a pinkbe (nem is pink, ilyen fuchsia rémség). 45 perc agytépés után jött a gyerek, hogy most az egyszer, de irgumburgum tényleg csak most az egyszer belemegy és kicserélik feketére. Hatalmas dolog, tényleg. Mert a könyvelésben aztán nem halál mindegy, milyen színkódja van a terméknek, ha egyszer ugyanannyiba kerül (az eredeti tervük az volt, hogy kifizettetik az akciós és a rendes ár közötti pár ezer yen különbözetet).
Később találkoztunk Hideakival, akivel elmentünk egy ismerőse éttermébe, ami egy sumo étterem (bár a képeken kívül ez nem tudom, miben nyilvánult meg). Most nem annyira sokat ettünk, mint előző nap, de azért nem keveset most sem.
[supsystic-gallery id=501]
Holnap lesz az utolsó teljes napunk Tokyoban, aztán egy csonka nap és repülünk haza. Mivel a Lufthansa elrontotta a sztrájkja idejét, így most egyelőre nem hiszem, hogy más városokat is meglátogatunk, marad a sablon Tokyo-München-Budapest vonal.