Első alkalommal látogattunk el ebbe a városba, de egészen valószínű, hogy nem utoljára, aranyos hely.

9-kor kellett csak leadni a kocsit és korán felébredtünk, így volt időnk elhajtani a mókás nevű Tachimachi-fokhoz, ahol eléggé cidri volt a szélben, de szép volt.

Visszafelé megláttuk a Hakodate hachimangut, bementünk fotózgatni, vettem egy szerencsehozót, mert esernyőcskére volt írva, de amúgy minden zárva volt. Tuti nem volt szép goshuinjuk, azóta is ezzel nyugtatom magam. Mivel 9-kor nyitott az irodájuk, nem volt lehetőségünk megvárni a nyitást.

Pikk-pakk leadtuk a kocsit és indultunk a halpiacra. Gondoltuk, hogy nagyon jó lesz, de annyira igazából nem, de azért ettünk egy kicsit, tintahalat grillezve, ráklevest, később fagyit és isteni finom epret. Annyiba is került.

Marcinak lemerült az akksija, így beült a hotel lobbyjába kicsit tölteni (természetesen nem lehet csak úgy otthagyni fél órára, mert az túl veszélyes, hogy ott töltsön bárki bármit), így én beugrottam egy goshuinért a közelben egy buddhista helyre.

Innen villamosra pattantunk és elmentünk a leghíresebb pontot a városban, egy kilátóból a csillag alakú Goryokakut.

Benyaltam még egy goshuint, mer fentről megláttam egy buddhista templomot a kilátó alatt és láttam a térképen, hogy a képek között ott van a fenti park alakjával díszített pecsétes és ilyenem még nincs a repertoáromban.

Visszavillamosoztunk a belvárosba, egyből mentünk a Motomachi kerületbe, itt vörös téglás régi raktárépületek vannak, valamint Perry kapitány nyomában európai házak. Egy kelet-európai dolgokat árusító boltban láttunk matyó hímzéses kendőt. Van errefelé egy orthodox templom is (bent tilos fotózni) és egy katolikus templom, de utóbbi zárva volt. Érdekes sarok ez egyébként, van egy buddhista templom is, de az teljesen zárva volt, nem tűnt látogathatónak.

Bementünk még kicsit a Hakodate gokoku szentélybe, itt baglyos goshuint zsákoltam. Maga a hely semmi extra, csak ha már idenőtt, gondoltunk, benézünk.

Mivel ilyen csodás időnk volt, gondoltuk, egy kis szél még jót tenne, szóval felültünk a kilátóba induló felvonóra. Nem rossz egyébként, sőt. Szépen látszott fentről a sarok is a három nagyon különböző templommal.

Teljesen kinyúltunk, így nem bántuk, hogy már csak egy dolog van hátra, feladni Tokyoba az egyik csomagunkat, felkapni a másikat és elindulni Shin-Hakodatéba, ahol shinkansenre szállunk Aomori városa felé. Szinte senki nem volt a vonaton rajtunk kívül, még 3 embert láttam, direkt végigsétáltam rajta, plusz a személyzet, így óriási mázli, hogy foglaltunk rá helyet (ingyen jár ezzel a bérlettel is).

Ezzel befejeztük a hokkaidoi részét az útnak. Nemhogy az egészet nem sikerült bejárni, de a felét sem, de legalább valamennyire megismertük. Hogy az arányokat megmutassam, az alábbi képen Hokkaido térképére rózsaszínnel rátettem Sicilia szigetét, azt se lehet egy hét alatt bejárni, hát még ezt.

Megérkeztünk Shin-Aomoriba, ahol felszálltunk egy kisvonatra, ami bevitt minket a városba. Már itt sejtettem, hogy nem lesz atomvillanás a közlekedés, mert ez a kisvonat is óránként jár. Meg mondjuk a shinkansen is ide. Elfoglaltuk a szállásunkat és vártuk a másnapi esős napot.