Vasárnap este tehát megérkeztünk a vicces kódnevű fukuokai reptérre (FUK), a változatosság kedvéért esőbe. Hétfőn reggel ugyanezzel a programmal folytattuk a napot, esett, de azért elindultunk. Azt reméltük, hogy elmegyünk egy múzeumba, mert Godzilla-kiállítás van, de nem jött össze, egyrészt mert a honlapjukkal ellentétben nem szerdán van zárva a múzeum, hanem hétfőn, másrészt mert ünnepnap volt. Emiatt a városban rengeteg ember lézengett (dél környékén már kisütött a nap egy időre), de külföldit keveset láttunk (úgy 30db lett a vége kedd estig). Először megnéztünk két fotós boltot, majd egyebeket, szóval egyből mehettünk is vissza a hotelbe, hogy ledobjuk, amit szereztünk.

Kiderült, hogy van ebédmenü a hotel éttermében, amire befizettünk és nagyon jól tettük. Igen, a változatosság kedvéért megint nyers halat ettünk 😀 A megszokás nagy úr. Mire végeztünk, nagyjából az eső is elállt, de sokkal melegebb időre számítottunk egyébként, Tōkyōban sokkal-sokkal melegebb volt, itt úgy 21 fok volt kb és egész erős szél (ugye most érkezett ide a felsőbb részekre egy tájfun, aminek az oldalszele ezt a környéket is érinti).

[supsystic-gallery id=83]

Délután elkezdtünk sétálgatni a városban, megnéztük a Kego szentélyt. Nem volt nagy valami, de bemelegítésnek elég volt 🙂

[supsystic-gallery id=84]

Az úton tovább beleszaladtunk egy bicikölcsönzőbe, ahol egyből ki is béreltünk két cangát, hogy azzal kényelmesebb lesz majd, mert mostanában kicsit talán túlzásba vittük a gyaloglást. Innen természetesen foltokban hol esett az eső, hol fújt a szél, az égboltot nemigen láttuk. Az első állomásunk a Kushida szentély volt.

[supsystic-gallery id=85]

Innen a Tōchō templomba mentünk, itt van a legnagyobb fából készült Buddha-szobor, viszont nagyon tilos fényképezni és nagyon figyelik is ezt, ezt most nem tudtuk megoldani.

[supsystic-gallery id=86]

A végefelé elkezdett esni, ezért beszaladtunk a közeli plázába, a Canal Citybe, ami egy, még magyar szemmel nézve is hatalmas bevásárlóközpont. Mire beértünk, persze, hogy sütött a nap.

Letelt az időnk, úgyhogy visszavittük a canikat, majd visszamentünk a plázába gyalog, azt mondták, hogy arrafelé vannak ilyen kis bódék, amikben fini kaja van, ott jókat lehet enni (Yatai), de konkrétan lezuhant az ég, úgyhogy ezt kihagytuk és lőttünk tempurát a Canal Cityben. Úgy volt, hogy pulthoz ültünk, kaptunk egy kis csöpögtetős tálkát és amint kész lett valami, rögtön hozták is elénk és ehettük még melegen. Egyébként ez is automatás hely, de nagyon friss, finom tempura volt.

[supsystic-gallery id=87]

A földszinten még befért egy crépes, mert a hülyéknek mindig szerencséje van, valamiért 9-én, 19-én és 29-én csak 300 yen mindegyik fajta (amúgy 300-450 között váltakozik).

[supsystic-gallery id=89]

Hazafelé a mondjuk úgy, hogy a dolgos lányok negyedén át sétáltunk haza, ahol sok férfi akarta éppen egy szexuális aktussal ünnepelni ezt a szabadnapot, így elég nagy forgalom volt. Errefelé egyébként még a japánokhoz képest is elképesztő ruhaösszeállításokat látni, volt olyan pasi, akit lefotóztam volna, de nem mertem, annyira rajos volt, aztán hátha úgy reagált volna, mint otthon tenné egy-egy tezsvíre.

[supsystic-gallery id=88]

Kedd reggel megint ez a napsütéses-esős idő váltakozott, de az egyik napsütéses szektorban elindultunk a Dazaifu templomba a külvárosba. Megküzdöttünk az oda-vissza jegy megvételével, aminek konkrétan semmi értelme nem volt, egy fillérrel nem volt olcsóbb így a jegy, viszont így legalább amikor Marci elhagyta az ő odautaztató jegyét még az állomáson belül, akkor meg tudtuk mutatni, hogy van visszafelé is jegyünk, együtt mentünk, nem kellett újra kifizetni az odautat.

[supsystic-gallery id=90]

A Dazaifu se gyengén gyúr rá már a turistákra, de szinte felvirul az arcuk, ha nem ázsiai embert látnak: kettő darab eurázsiai emberkét láttunk összesen a környéken az egész nap folyamán. A sok kínai turista mellé kaptunk még pár koreai csoportot  is (Jeju szigete mindössze 55 perc repülővel, Busan se lehet több 1,5 óránál, tehát Seoul kb. 2,5 óra innen). A templom felé végig kétoldalt turistaboltok vannak, minden baromságot lehet kapni, de tényleg. Az egyik étteremben viszont baromi szép kertet láttunk és bár nem voltunk annyira éhesek, de sushira és tempurára mindig van kapacitásunk (no meg a crépes ugye), szóval beültünk.

[supsystic-gallery id=91]

Visszaérve a városba elmentünk a Sumiyoshi szentélybe, ahol feltűnés nélkül összecsípkedtek a helyi, csíkos szúnyogok. Marcinak nagyon tetszett a hely, nekem olyan feles volt, de legalább örök emlék marad, ahogy egy órán át vakaróztunk utána.

[supsystic-gallery id=92]

Bementünk a Yodobashi áruházba, mert úgy nézett ki, hogy megint esni fog, ahol először a felső emeleten találtunk egy kretén boltot, aztán pedig beültünk rázatni magunkat egy-egy masszázsszékbe. Fel lehetnek készülve a turistahordára, mert ki volt írva, hogy egy alkalommal csak 15 percig használja valaki egy széket. Az sehol se volt jelezve, hogy nem ülhet át az ember utána egy másik székbe, illetve a kutya nem figyelt az emberekre, úgyhogy a kedves ázsiai turisták bizony elszenderedtek a környéken. Mi egy idő után eluntuk és mentünk tovább, vettünk nekem két dolgot, aztán irány az emeleti sushi. Na most az van, hogy itt engem megleptek. Először azzal, hogy Uobei étterem volt, amit nem láttam még Tōkyōn kívül sehol (bár sejtettem, hogy nem csak egy éttermük van). Aztán azzal, hogy hidegen hoztak ki sushit, amit szóvá is tettem, egyből hívtak új embert, aztán megint egyet, így összesen elpanaszoltam háromnak, mire a harmadik végre elvitte magával (a sushi ideális hőmérséklete kb. szobahőmérsékletű, ez olyan jeges volt, hogy nem tudtam elharapni a falatot). Ezután nem sokkal megjelent az üzletvezető a kezében a rendelt étellel (két tányérral rendeltünk, ez volt a legutolsó tányérünk), térdre dobta magát, elmondta, hogy ki ő, átadta a tányérokat és többször még térdelve hajlongva bocsánatért esedezett. Jó, szar volt az a sushi éppen, de azért ez meglepett – és szerintem ez csak a mi szemszögünkből volt furcsa, Japánban ez a természetes a vendéggel szemben.

Innen hazamentünk már, minden zárva van este 9 felé az állomásokon, így lőttük a pizsit.

Az utolsó fukuokai napunkon teljesen megalapozottan tettük be a táskába a fürdőruhát. Először egy halpiacra mentünk be, ami ugyan zárva volt (minden hónap 2. szombatján lehet csak bemenni), de felmentünk a legfelső emeletre megnézni a kilátást, illetve ettünk reggelire egy kis sushit. Innen elsétáltunk a környékbeli Ohori parkba, ahol csónakázni akartunk, de nem engedtek a bácsik, mert szerintük nagyon fújt a szél.

[supsystic-gallery id=93]

Innen buszozgattunk párat és kimentünk a Momochi tengerparti sétányra. Nagy mákunk volt, találtunk helyet a borzalmas tömegben, majd végre átöltöztünk és strandoltunk kicsit. Rajtunk kívül még pár kínai ment be a vízbe, pedig tök rendben volt, a japánok a parton fotózgatták magukat és nézték, hogy úristenezekténylegbemennek 😀

[supsystic-gallery id=94]

Nagyon beborult az ég, de mégis úgy döntöttünk, hogy felmegyünk az itt levő Fukuoka Towerbe és ez jó döntésnek bizonyult, mert bár mozgott az egész kicsit a szél miatt, de az esőfelhők szinte nyom nélkül tovább is álltak.

[supsystic-gallery id=95]

Megnéztük még a Robosquare termet, amit sokan lehúznak, meg azt mondják, hogy csak gyerekeknek élvezetes, de ez egyáltalán nem igaz. Ez egy ingyenes múzeumféleség, ahol szakember segítségével ki is próbálhatunk mindenféle robotokat, lehet beszélgetni velük, irányítani őket.

[supsystic-gallery id=96]

Este harmadszor is visszamentünk, hogy megvegyük azt a nyomorult vonatbérletet (Sanyo-San’in Pass), most se sikerült elsőre, de aztán sikerült megugrani azt a borzalmasan nehéz feladatot, hogy a kedves vevő nem Japánban kiállított MasterCarddal akar fizetni. A hotelben összepakoltunk, hogy útra készek legyünk a másnapi korai kelésre 🙂