A pesti reptéren nehéz nekem újdonságot mutatni, de most az emberek olyan szinten voltak prosztók a beszálláskor, ami még engem is meglepett.

Úgy kezdődött, hogy a check in pultnál kb. mindenki, aki utánunk érkezett, megpróbált valamilyen mondvacsinált indokkal előretolakodni, OK, legyen. Szépen túlestünk mindenen, kaptunk spórolós beszállókártyát (két járat van egy cetlin) és jó korán, fél órával boarding előtt már a kapunál voltunk. Volt 5 kategória, aminek még lehetett is volna értelme, be is mondták, hogy mindenki a maga kategóriája szerint jöjjön beszállni. Na mondom okés, mi 4-esben vagyunk, majd akkor. Valaki elkezdett sorba állni, hát én is beálltam nem sokkal később, mert tele volt a járat, aggódtam, hogy legyen hely a hátizsákjainknak. Kivártuk a 20 percet, sokan ülve maradtak. Bemondták, hogy jöhet a priority részleg, az 1-2 csoportba tartozó utasok, ők mentek is, nem voltak sokan, majd teljesen logika nélkül bemondták, hogy akkor most ömlesztve jöjjön a 3-4-5 csoport, s ekkor, mintha etetés lett volna a disznóólban, mindenki elindult, a sor le volt tojva, aki ahogy érte, ment befelé, mintha black friday lett volna. Meg is lett az eredménye, annyira össze-vissza indultunk be, hogy még a csövön is dugó volt, ott állhattunk a hidegben, hogy bejussunk. Soha nem láttam még ilyet, komolyan mondom, pedig azért megjártam 43 országot. Szégyen.

A második járatunkra időben beszálltunk, de valami gond volt a vízrendszerrel, így nem tudtunk felszállni időben, konkrétan még 2 órát ültünk a gépben, mire sikerült megoldani, így ennyi késéssel landoltunk Tokyoban. A kaja elhanyagolható volt, a stewardok erőltetetten mosolygósak, én meg álmos, úgyhogy sokra nem emlékszem, vagy 8 órát sikerült aludnom a 11-ből.

Hamar átjutottunk minden papírmunkán, de a csomagunk sokáig váratott magára, így csak a délután fele maradt bevásárolni Shinjukun és Nakanon.