Mikor havazik 10 évente egyszer? Igen, amikor mi repülünk. Tekintettel arra, hogy volt már ebből bajunk 2013-ban, most korábban indultunk a budapesti reptérre. Amúgy is jó volt így, kint akartunk még reggelizni indulás előtt a loungeban.

Nagyszerű volt a csomagfeladás rész, bár elénk vágott egy japán a turistaosztályról, de szerintem csak nem nézte, milyen pulthoz áll. Aztán ott maradt a csomagja egyiküknek (kisebb csoport volt), így egyből beszélgethettem is japánul kicsit. Végre nem azt mondták, hogy “jozu desu ne”, hanem csodálkozott, hogy milyen jól beszélek japánul (mégiscsak Pesten van, 10k km-re otthonról). A pultnál lévő lány amúgy nem beszélt egyáltalán magyarul, ami meglepett. Nem hallottam az angolján német akcentust sem, vagyis nem németet hallottam. A biztonsági ellenőrzésnél a bizi miatt volt fast trackünk, de halálosan felesleges lett volna, én nem tudom, mi volt, de 0, azaz nulla ember állt sorban a normál részen is. Szerintem 5 perc volt az egész check in procedúra attól, hogy már a secu után pakoltunk vissza. Bementünk szépen az amúgy elég tele lévő loungeba, nagy örömömre volt Túró Rudi. Itt reggelizgettünk, vártuk az indulást, mert fél órát elcsúszott az is, de itt legalább voltak kijelzők információkkal.

Beszállásnál csak néztem, hogy micsoda tülekedés van. Nem az, hogy sor alakul ki, hanem konkrétan egy ilyen zombitámadás volt a pultoknál. Meglepett, hogy a turistaosztályt előbb kezdték el beszállítani, mint minket, holott elvileg a jegyhez jár priority boarding is. Az első gép nem volt nagy eresztés, ugye itt a business csak az első pár sort jelenti, valamint picit jobb üléseket és hogy középen ki van hagyva egy, úgy ültök ketten, kicsit talán több privátszférát hagyva annak, aki nem kettesben utazik valakivel. Mi inkább egymás mellé ültünk. Kóser kaját kértem, mert az gyakran nagyon jó, de most rosszul választottam, ez pocsék volt. Marci vegát kért, azt mondta, az rendben volt, valami édes buris valami.

Leszálláskor amúgy felfigyeltem egy 747-esre, amit parkoltak be egy csőhöz és gyorsan lefotóztam. Ekkor már tudtam a kódját, így biztos lehettem benne: ő volt a miénk.

Végül több, mint egy óra csúszással indultunk el Frankfurtba, ennek megfelelően késtünk is. Mellettünk futkostak ki az emberek, volt, akinek 12 perce volt a következő gépe (San Francisco) indulásáig. Teljesen feleslegesen sietett, ez nem sikerülhetett. Az EU-ból kilépve (ami itt történt meg az átszállók esetében) szokott lenni amúgy még egy secu, érdekes volt, hogy itt nem volt. Először jártunk ezen a reptéren. Az útlevélellenőrzés viszont nem maradhatott ki és először be akartunk menni egy azelőtt lévő business loungeba, mert úgy tudtuk, a belső zárva. A nő mondta a pultnál, hogy ez így is van, de mivel azt felújítják, bemehetünk a Senator loungeba, ami ráadásul pont a mi kapunk mellett volt közvetlenül, így átsuhantunk a határőrökön és mentünk oda. Röviden összefoglava: csalódás volt. Szinte le se ültünk, amikor odajött közvéleménykutatni egy nő, de tényleg a legjobb embereket szúrta ki erre (nem). Életünk első ilyen puccosabb lounge élménye és akkor se voltunk még bent 5 percet se, körbe se tudtunk nézni. A szemben ülő nő átvette a felmérést, tőle hallottam, hogy nincs nagyon vega opció. Amit én körbenézve tapasztaltam: a kaja valóban elég felejtős volt, néhány süti volt szimpi és a multilé olyan szinten fel volt vizezve, hogy még egy magyar kocsmának is szégyen lett volna. Mondjuk ott nem iszik az ember multilevet. Ami szimpi volt: van zuhanyzó bent, a mosdó is szép. Sokféle ülőhely van, van külön annak, aki pihenni szeretne, aki rágcsálni és van dolgozósarok is. A hely fénypontja egy nagy 747-es modell, én vele töltöttem sok időt. Sajnos kevés (nulla) tábla van bent az induló járatok információjáról, így nem tudtuk, hogy a miénk is késve indul megint. Egy tábla van bent, az pedig azt mutatja, hogy hány perc séta onnan 1-1 kapu, semmi többet.

Na a beszállásnál érezni lehetett, hogy valami gond van, nem kapkodtak, csak mondogatták be, hogy mostmármindjártténylegbeszállás. Itt egyébként előre lehetett választani ételt és ami meglepett, hogy utána nem volt a gépen már mindegyik opció. Amit én kértem (kacsa) pont volt egyébként, de az ötféle ételből csak kettő volt a papíron átadott menün. Akartam csinálni egy videót a beszállásról, de ez meghiúsult, amikor egy lufis alkalmazott pont előttem szállt be és kezdett pacsizni mindenkivel útközben, meg-megállva, feltartva, a hátával kitakarva mindent. Az ülés nagyon menő volt, de ennek így is kell lennie. A puhaságát is lehetett változtatni, ki hogy szereti. El lehetett tűntetni a külső karfát, ami egyébként nagyon praktikus volt alvás közben. Ami nem volt praktikus, az az, hogy káposztás kaja volt a többség és hát… nem volt légfúvóka. Kaptunk pezsit (jó, mi azt kértük, de volt narancslé is), zajszűrős füles volt berakva (de fixálva, ezt is lopogathatták), kényelmes pizsamát és a kis szütyő nagyon cuki, repcsis karácsonyfás mintája van és kis csengettyű rajta. Mondjuk ez később nem volt jó, bárki nyitogatta, hallni lehetett. Volt isteni desszertboruk és extrém kedves volt mindenki. Kellett is, mert feszültek voltunk. Bemondta a kapitány, hogy egy ideig nem indulunk, mert valami technikai hiba van (állítása szerint világszerte) és nem tudják egymásnak küldeni az adatokat a toronnyal. A felszállás amúgy teljesen más érzés volt, mint máshol, hiszen ekkora gépen ennyire elöl még nem ültünk.

Többen szidják a Lufthansát, hogy a business kétüléses. Ez valóban rossz lehet, ha idegennel ülünk együtt, az alvó testén átmászni, vagy hogy valaki idegen átmászik rajtuk éjjel, de pároknak szerintem egész jó opció.

Érdekes, hogy akikkel Pestről együtt repültünk, azok közül 5 ember is rajta volt legalább ezen a gépen, de úgy, hogy mind egymás mögött ültünk, a 2 előttünk, a 2 mögöttünk és eggyel mellettük lévő +1 fő mind a BUD-FRA gépen volt. Plusz akikkel a loungeban egymással szemben ültünk, ők is ezzel a géppel utaztak a businessen, csak nem az emeleten.

Összekuporgattunk végül 2 óra csúszást, mire elindulhattunk. Itt már sejthető volt, hogy gondunk lesz Seoulban. Úgy volt, hogy 3,5 óra átszállásunk lesz, amiből az utolsó 1 óra a kérdéses, mert annyival a felszállás előtt zár a check in pult a Jeju Air járatához Nahába. A gond az volt, hogy ez egy fapados cég, így külön vettük a jegyet arra a szakaszra, így nem számoltak velünk, nem várták be a járatunkat és kompenzáció sem jár. Apropó, megpróbálunk egy kört futni a Lufthansánál, de nem sok esélyt látunk a sikerre, mert 3 óra késés után jár csak pénz (ilyen hosszú út esetében ez amúgy 600€ fejenként). Mire beértünk a reptéren a sétálós szakasz végére, már csak 5 perc volt az 1 óra leteltéig. Kettéváltunk, Marci ment a transzfer pulthoz, hogy szóljanak ki, várjanak meg minket, én rohantam kifelé a csomagokért. Felcsatlakoztunk a reptéri wifire és úgy tartottuk a kapcsolatot. Ő pultot csapdosott, de nem voltak segítőkészek vele. Én az útlevélellenőrzésnél mondtam az egyik ott álló alkalmazottnak, hogy mi a gond, erre átterelt a diplomaták pultjához. Ott először próbáltak elhessegetni (honnan tudták, hogy nem vagyok diplomata amúgy, amikor a családtagok is kapnak speckó útlevelet?), de mondtam, hogy ideküldtek. Hamarabb voltam a csomagoknál, mint azok. Mire hozzám eljutott a két bőrönd (priority, persze), már tudtam, hogy nem kell futni, bezárt a külső pult, esélyünk nincs feljutni a gépre (ehhez még fel kellett volna újra adni a csomagokat). Kimentünk, én nyomkodtam a telefont új repjegyért, közben ide-oda sétáltunk segítséget kérve előbb az infópultnál, majd a Jeju Airnél, hogy rakjanak át a másnapi gépre, de tényleg nem voltak segítőkészek. Sétáltunk egyet a reptéren, megcsodálva, hogy itt kint is lehet nemzetközi jogsit igényelni, sőt, útlevelet is kaphatnak a koreai állampolgárok, aztán felszálltunk a buszra a másik terminálra, mert vettünk jegyet Fukuokába, hogy onnan repüljünk le majd másnap Okinawára, így vesztve legalább időből a legkevesebbet. Közben írtam az autókölcsönzőnek, hogy csak másnap reggel érkezünk, nem a tervezett előző késő délutánon, majd foglaltam szállást a fukuokai reptér közelében. Ja igen, itt is volt a csomagkiadásnál húskereső kutya és itt is, mint Japánban, beagle volt. Jó móka volt átírni a Visitjapanweb honlapon mindenhol a címet, az érkezési pontot és a dátumot.

A másik terminál egy 10 perces útra volt a busztól, azért ez a másik jobb volt az előzőnél. Mivel Korean Airlines jegyet vettünk, be tudtuk hamar dobni a csomagokat. Ez volt amúgy a legjobb megoldás anyagilag is, fapadossal is repülhettünk volna, de ott a csomag extra költség lett volna. Sétálgattunk, volt 4 óránk és ettünk egyet, de felesleges is volt és nem is jó. Én rákos szenyát ettem, Marci levest.

A földi kiszolgáló személyzete a Koreannak olyan volt, hogy olyan érzés volt, mintha Kínában lennénk és ez nem dícséret. Értetlenek voltak (egyszerű kérdésekre), udvariatlanok, egyszerűen elfordultak az embertől beszélgetés közben egy másik utashoz. Automatában adtuk fel a csomagot, ahogy volt még két robot, egy fényképkészítő és egy csomagszállító is. A reptérnek a 2-es terminálja egészen csecse.

A Korean járata nem volt semmi extra, kellemes 1,5 órás repülés. Illetve annyiban extra volt, hogy nem tudtuk, hogy fogunk kapni enni (nem értem, hogy nem gondoltunk rá). Mondjuk azt a pizzának csúfolt melegszendvicset nem szívesen ettem volna. Volt egy darab ananász, simán sajtnak néztem, odaadtam Marcinak, aki erősködött, hogy szagoljam meg, nem akartam, de aztán megtettem és csak akkor tűnt fel. Egész nagy lábtér volt és még japán nyelvlecke is volt a gépen. Ja és sose láttam még olyan biztonsági videót, ahol a helyi kedvenc együtteske mutatta be a dolgokat, ez itt szerintem a BTS volt.

Fukuokába nem érkezik túl sok turista, így hamar megvolt az országba való belépés. A nemzetközi terminálról még át kellett menni a belföldire ingyenes kisbusszal, csak így lehet eljutni a metróhoz. A metróban megint a QR kódos padló volt. Szórakoztam vele, hogy leolvassam, de nem tudtam, hogy csak az működhet, aminek csak 3 sarkában van ilyen kisebb négyszög, a legtöbb esetében pedig 4-ben volt. Majd legközelebb a hármasokat próbálom. Elfoglaltuk a szobát, aztán kimentünk, hogy lőjünk valamit enni. A szoba amúgy egy apartman volt egy hagyományos japán lakóházban. Valahogy többször kötünk ki ilyesmiben, amikor ebben a városban szállunk meg Marcival. Volt kád is, így bármennyire is KO voltam, még pancsiztam egyet. Persze, hogy bealudtam a vízben.

A közelben szerencsére volt egy sushizós izakaya, így ott ettünk nagyon finomat, még rájaszárnyuk és rákagyuk is volt. Este a TVben még volt egy ismeretterjesztő műsor az mRNA oltásokról és csomó szó volt Karikóról. Manga stílusban meg is rajzolták az életét, de arról főleg videót készítettem, így kép csak egy van.