Technikailag Tokyotól Nagoyáig a Fuji érintésével, de őszintén szólva egy Tokyo-Kawaguchiko buszútról sok dolog nincs mit mesélni, hacsak azt nem kell megjegyezni, hogy erre mindenképpen előre jegyet kell venni, főleg a reggeli járatokra. Már a buszból láttuk egyébként a Fujit, én mondtam, hogy mehetünk is haza…

Első nap, ami a Fuji szempontjából fontosabb volt, szép időnk volt és az öreg hölgy is kegyes volt hozzánk. Be akartuk rakni a Kawaguchiko állomáson a csomagjainkat megőrzőbe, de konkrétan sor volt oda, így kihagytuk, mentünk a kézinkkel együtt a kilátóhoz (a nagy csomagokat feladtuk Kyotoba). Ha szép az idő, az emberek egyik első pontja a Tenjo-hegy kilátója, ahova felvonó visz fel. Kevesen sose voltak még, többször voltam már fent, de ami most volt, az egy vicc. Egy órát álltunk sorba felfelé, lefelé “csak” felet. Ez sajnos eléggé megnyomta a napi programunkat, már itt gondolkoznom kellett, hogy lesz tovább, de legalább tényleg szép volt a vulkán.

Innen a pagodához akartam vinni a manókat, a Mt.Fuji állomáson (ahonnan később indult tovább a buszunk) legalább sikerült szekrényeket szerezni, elraktuk a dolgokat. A pagodánál felmentünk a szentélyig, de őszintén szólva több száz kopár fa várt minket, szóval mondtam, hogy ennek sok értelme nincs, láttuk, hogy felfelé is vagy fél órás sor áll. Gondoltuk, visszamegyünk a városba vonattal, aztán megyünk máshova. Ha tudtuk volna, hogy a vonatunk kimarad és így egy órát ülünk a peronon a semmire várva, simán fel is mehettünk volna a hegyre, de késő bánat. Szóval visszaérve a városba azt beszéltük a manókkal, hogy inkább menjünk el enni egyet és utána hamarabb megyünk tovább Gotembába a tervezettnél. Na most ez úgy nézett ki, hogy egy órát álltunk a buszon Gotembáig úgy, hogy a sofőr az ajtót se tudta kinyitni, amin fel kellett volna szállni, az elülsőt nyitotta ki (általában itt kell leszállni) és elmagyarázta azoknak, akik vártak, hogy most ez nem fog menni. Nem tudom, csomagokkal mihez kezdtünk volna tizen.

Gotembában ledobtam a csomagomat a szobában és még kisétáltam a városba, láttam egy jó fujinéző szpotot, jónak is tűnt másnapra – csak másnap nem látszott a vulkán.

A szobám amúgy full hagyományos business hotel volt, kicsit öreg, de tiszta, túl lehetett élni bőven. Ha ettem volna curryt, este volt ingyen és másnap volt reggelim is.

Másnap reggel taliztunk mindenkivel, hogy akkor buszra szállunk Hakone felék, hátha délelőtt nem fog szakadni az eső. Gotembában amúgy sok érdekesség nincs, ennyi:

A neten nem írták, hogy melyik oldaláról a 6-os állásról indul a buszunk, így óriási mázli volt, hogy megkérdeztem egy buszvezetőt, még átértünk a túloldalra, elérve a buszt. Ezen szerencsére volt már ülőhelyünk végig. Hakonéban épphogy nem esett az eső, de látszott, hogy nem lesz jó, így abban egyeztünk meg, hogy kicsit sétálunk ott, megnézik a boltokat és megyünk inkább Odawarába. Elmentünk mosdóba és 5 perc múlva úgy szakadt az eső, hogy az vicc volt. Leraktam a táskámat, hogy veszek az automatából innivalót és rommá áztam addig, amíg begyömöszköltem az érméket a gépbe.

Odawarában először betettük megint megőrzőbe a csomagokat, majd mentünk a kastélyhoz, ez megint nem okozott csalódást és nagyszerű esőprogram volt. A fényképezőmet véletlenül magammal hoztam és volt ott egy csapat fotós tanuló nyugdíjas és megállítottak miatta beszélgetni. Nehéz téma volt, erről nem beszéltem még kint. Van itt egy szamuráj múzeum is mellette, utána bementünk abba is, aranyos és 500 yenért be lehet öltözni szamurájnak és úgy fotózkodni, ketten ki is próbálták tőlünk.

A városban egyébként kegyetlen mennyiségű díszes csatornafedél van, ezek alább csak azok, amiket most fotóztam, de volt már több innen.

Nem volt mese, ezután már Shizuokába mentünk a jó meleg vonaton. Ott egy “kapszulát” foglaltam, de látszik a képen, hogy inkább egy mini szoba. Teljesen rendben volt. A bejáratnál le kellett venni már a cipőt és ekkor gondolkoztam el rajta, hogy még soha nem utaztam mezítláb liftben – eddig 😀

Este még beültünk egy közepes késdobálóba mindannyian, ahol a szomszéd asztaltól a már nem szomjas nyugdíjas papák mondták, hogy milyen menő a hajam, aztán méltatták a többi velem lévő embert is, nemre való tekintet nélkül. Később próbáltam megbeszélni velük, hogy a velünk lévő két srác hajlandó lenne beházasodni hozzájuk, elvenni a lányaikat, de ennyit azért nem ittak ők se.

Reggel a kastélyparkban kezdtünk, találtuk sok cserifát és csatornafedelet is.

Innen busszal a Toro ásatáshoz mentünk, útközben egyikünk talált egy PASMO bérletet, odaadtam a sofőr bácsinak, ő pedig rögtön jelentette is a központban. Úgy láttam amúgy, most megy ez a figurakészítős látványosság itt, de nem néztem még utána, miért.

Délben elindultunk Nagoyába, itt rögtön az állomáson egy Forma 1-es autó várt minket és kisebb hacacáré, mert átkerült őszről tavaszra a Japán Nagydíj. Elsétáltunk a kastélyig, ahol megnéztük a szép restaurált arany termeket.

Metróra pattantunk és megnéztünk két nagy Buddhát, a Toganjiban és a Koshojiban, utóbbiban én sem voltam még.

Elutaztunk az Osu Kannonhoz, de itt én nem sokkal később leléptem, megnéztem a sárkányos Banshojit és a nyuszis Miwa szentélyt. A Miwában tök aranyosak voltak velem, már bezárt volna a goshuin iroda, de látták, hogy érkezek és még vártak, hogy bemegyek-e. Megvettem így életem első hímzett goshuinját és láttam egy goshuin automatát is.

Még egy pont volt bebökve Nagoyában, egy számomra új kilátó, a Sky Promenade. Annyira nem rossz, de nem is ájulat. A teteje nyitott, mint a Shibuya Skynak, így beeshet az eső és most eléggé hideg is volt, nem maradtunk sokáig.

Belekapaszkodtunk egy shinkansenbe (meg előtte egy ekibenbe, ami isteni volt) és irány Kyoto. Itt egy picurka, de saját fürdős japán szobát foglaltam. Bárcsak felvitték volna az ide elküldött csomagomat is, akkor minden tökéletes lett volna addig a pontig, amikor le kellett cipelnem a 80 centi széles, kanyarodó lépcsőházban 😀