Meglehetősen korán kellett indulnunk, hogy minél többet kihozzunk a kevés napsütéses órából (már amennyi novemberben Japánban van) és a szállásunktól még 1,5 órára volt a hegycsúcs a templomaival.

Először vonatra szálltunk, az volt 45 perc. Utána felvonóval mentünk, ez csak 15 perc lehetett, majd jött még egy fél óra buszozás. Szerencsére minden jármű időbeosztása egymáshoz van hangolva, nem kellett sehol felesleges várakozással időt tölteni. A buszozás a végén egyébként kötelező, tilos sétálva közlekedni a környéken, kanyargós hegyi út, abszolút járda nélkül.

Az első sétánk az Okunoin temetőjébe vezetett, itt bármilyen furcsán hangzik, simán el lehet tölteni legalább két órát. Meglehetősen hideg volt egyébként. A híres és gazdag emberek mellett sok cégnek is van itt közös temetkezési helye, de a legviccesebb akkor is az album végefelé található しろあり feliratú kő, az ugyanis egy rovarirtó cégé, az általuk kiirtott rovaroknak van szentelve (és egészen biztosan baromi sokba kerül a hely is, nem csak maga a kő és a tér előtte). Mindenesetre az egész hely mesél, tele van történetekkel és este is biztosan nagyon jó sétálni itt.

Lesétáltunk a városba, mert úgyse jött volna busz addig, útközben megállva egy inari szentélynél, ami egyébként egy egészen érdekes pont ebben a városban, ami amúgy szinte teljesen buddhista, nem shinto. Én nem vonszoltam fel magam, vigyáztam inkább lent a csomagjaikra.

A Kongobu-jibe mentünk utána, itt elsőre soknak éreztem a belépőt, de nagyon szép hely lett. Egy szerzetes előadást is tartott, de a nem túl hétköznapi szövegezésből csak Trump nevét értettem ki. Mosolyogtam is, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy a Koyán ezt a nevet hallom egy templomban, akkor körberöhögöm. Itt egyébként egészen szép fákat láttunk, reméltem is, hogy a hegyen jobb lesz a helyzet.

Beugrottunk az előző templom melletti Daishi Kyokaiba, itt lehet szútrákat másolni és mindenki belevágott. A terem mondjuk úgy nézett ki, mintha vizsgázni ültünk volna be, de végülis jó volt. Amikor kész lett, leadtuk és kaptunk kis bizonyítványt is arról, hogy megcsináltuk.

Az utolsó pont a Kongobu-ji Danjo Garan volt ezen a napon, de eléggé fáradt volt a banda, hamar befejeztük a körülnézést.

Ezután elmentünk enni egy néni kis éttermébe, finom volt, csak a fizetés volt kicsit bonyolult, vagy 20 perc volt, mire megoldottuk.

Volt néhány említésre méltó csatornafedél is.

Késő délután elindultunk közel 3 órás utunkra Narába, ledobtuk a csomagokat és néhányan betoltunk még egy kis tonkatsut, nagyon jó volt. A hely linkje: Tonkatsu Ganko Nara.

Reggel korábban ébredtem, mint kellett volna, így elmentem sétálni egyet, megnéztem olyan marginális dolgokat, amik valószínűleg rajtam kívül senkit sem érdekelnek, majd feltésáltam a találkaponthoz, a Todaiji nagykapujához. Jó volt a kora reggeli őzikézés, amikor ember is alig volt a környéken.

Egyik manóm már volt a Todaijiban, így mi ketten máshova mentünk, először a közeli Tamukeyama hachimanguba, ahol volt egy másik templom is, azt csak lefotóztuk kívülről.

Majd a Hannya-ji templomba, ahol csúcson virágzott a pillangóvirág (novemberben van szezonja, de nem voltam biztos benne, hogy tényleg ilyen szép a kertje a helynek).

Ezután találkoztunk mindannyian és együtt néztük meg Shiga Naoya író régi rezidenciáját.

Van itt a közelben egy ingyenes bambuszerdő, jó alternatíva lehet a kyotoi túlzsúfolt Arashiyama helyett, az úgyis élvezhetetlenné vált.

Elmentem a korábbi Daijo-in templom kertjébe, 200 yen a belépő, de itt is csak én voltam. Más kérdés, hogy maximum egy helyről lehet élvezni a kertet. Ahogy egyébként ide tartottam, betévedtem egy parkolóba, azt hittem, hogy onnan lesz a kert bejárata. A parkolóőr bácsi nagyon tört angollal próbált segíteni nekem, így elébe mentem, jelezvén, hogy japánul is jó lesz. Nagyon megörült és japánul mondta el immár, merre kell mennem. Utána megkérdezte, hogy hogyhogy beszélem a nyelvet és mondtam, hogy ez a hobbim. Mondta, hogy tökéletes. Nyilván ez hazugság, de jobban esett, mint amikor egy konnichiwa után hüledezve az arcomba vágják, hogy nihongo wa jozu desu neeeeeee.

Ahogy mentem a következő helyem felé az ebédszünetünkben, beleszaladtam egy szentélybe kilátással. Senki nem volt a környéken sem.

Ezután már csak a Goryo szentélybe mentem, igazából csak goshuinért, itt általában szépek vannak.

A Kintetsu állomáson találkoztunk mindannyian, illetve két emberrel kevesebbel, mert azt hitték, fél órával később van a tali. Mázli, hogy azért korábban értek oda a tervezettnél, így mindannyian elértük a szép kis Aoniyoshi vonatunkat. Vicces volt egyébként, hogy a szép vonat szép kilátásos helyeit foglalva a kínai turisták lehúzott függönnyel a mobiljukat nyomkodták. Mehettek volna bármelyik másikkal is.