Nem nézett ki túl jól az időjárás-előrejelzés, így kicsit megváltoztattuk a programunkat. Úgy volt, hogy elmegyünk egy virágos parkba, de az 3 órányi autókázásra volt, egyikőnk sem volt teljesen jól, még mindig meg voltunk fázva és lógott az eső lába. Csúnya időben felesleges így elindulni.

Reggel elindultunk a Shikaribetsu-tóhoz a “közelben”, ami csak egy órányira volt, hátha jók lesznek az animés vízben álló sínek. Kiderült, hogy egyrészt nem nézett ki jól, másrészt kettő van, de az egyiken hajó állt.

Na mindegy, a közelben volt egy jó kis lábfürdő, bár lehetett volna melegebb is a víz kicsit (hihetetlen, hogy én ilyet írok), oda beültünk picit, ha már itt voltunk.

Nem is mutattam még, a kicsi kocsi anyósülése alatt volt egy kosár, baromi praktikus bevásárláskor, kikapja az ember, aztán visszarakja megtöltve és még a nap elől is védve van a bevásárlás, nem gurul semmi sehova.

Megnéztünk még két csatornafedelet útközben és láttunk cuki, már nem működő vonatállomásokat, amik most már ilyen autós megállók, helyi vackokat lehet venni bennük. Vettünk is hokkaidoi tejet, ami nem volt rossz, de olyan kiemelkedőnek sem mondanám, pedig a térség híres a tejéről és a marháiról is.

Visszagurultunk a városba és elmentünk az Obihiro szentélybe, remélve, hogy lovas goshuinjuk van. Sajnos nem volt, viszont nagyon cuki helyi madaras igen. Egyesek nem engedték, hogy vegyek goshuin füzetet is, de a pecsétlapot nem hagyhattam ott.

Bementünk néhány boltba, ahol tök meglepett, hogy voltak kutyák bent, általában Japánra nem jellemző ez.

Mivel másnapra még rosszabb időt írt, nem csak felhőses, hanem hideget, esőset, ezért előrehúztuk a következő nap délelőtti szabadtéri programokat. Először az Aikoku elhagyott megállóhoz mentünk. Ennek jelentése “szerelemország” és később szóba kerül még. Hokkaidon nagyon kifejlett vonathálózat volt, de az elnéptelenedés hatására nagyon sok megálló nem üzemel már, ez is ilyen.

Egy kert esett útba, ettől jobbat vártunk, megmondom őszintén. Biztosan sokkal szebb mondjuk, amikor virágba borul az egész, most így elég langy volt. Becsületkasszás a bejárat, ez a Tokachi Noppuku kert.

Az utolsó pontunk a Kofuku ex állomás volt, ami 1956-ban nyitott és 1987-ben zárt be. Kés1973-ban bemutatták a TV-ben és akkor lett belőle sláger, hogy a Kofoku (jelentése boldogság) állomásig kellett haladni kisvonattal az Aikoku állomástól. 2013-ban csináltak belőle emlékparkot, vonat már nem jár a két állomás között, de lehet kapni régi kis jegy felnagyított mását (meg minden egyébként is, mágnes, könyvjelző, bármi) és arra írnak az emberek üzeneteket és tűzik ki mindenhova a régi épületben. Itt is van két korábbi kocsi, be lehet menni ezekbe. Itt azért elég sok ember volt, nehéz volt őket kikerülve fotózni.

Napközben amúgy befért még egy butadon a pociba, ez disznóhús nagyon finoman elkészítve, rizs ágyon, főleg erre észak felé jellemző egytálétel (de Tokyoban is tudok butadon éttermet).

Másnap délelőtt elindultunk át Muroran felé a nyugati részre (ez eddig déli volt). Egész délelőtt szakadt az eső, nem nagyon álltunk meg, csak néhány medve kedvéért, egy elhagyatott automatáért, Totoro bokrokért és hóemberes emberkéért, ami a biztonsági öv fontosságára hívta fel a figyelmet.

Megálltunk egy hirtelen ott termő autós megállóban, kiderült, ez is elhagyott állomás volt és most lett autós. Ekkor nagyon hideg volt, hiába május második fele, 10-11 fok volt és végig szitáló esővel és széllel. Itt ahogy nyomkodtam a térképet útközben, kiderült, hogy van egy szentély, ahol lovas goshuin és monyók vannak, be is ugrottam. A hely maga amúgy olyan semmilyen, a neve Hayakita szentély, hátha más is beugrana. Mindenki megnyugtatására közlöm, itt már vettem egy fehér goshuin füzetet, mert egyedül mentem be és lovasat még soha nem láttam, ritka madár. Vagy ló.

Délutánra teljesen hihetetlen módon kisütött a nap, beszaladtunk a Tomakomaiban található Tarumaezan szentélybe, mert miért ne.

Ha már így álltunk, beillesztettük a napos idős programba az Upopoy parkot, ez egyben egy ainu múzeum és egy skanzen jellegű park. Kellemes hely, de jobbat vártam. Megnéztünk egy táncos előadást, amit sajnos nem lehetett fotózni, videózni és bejártuk a helyet. Lehetne picit informatívabb ez is angolul.

Este Muroranban szálltunk meg, több erőnk nem volt betegen erre a napra. A hotel teljesen lesokkolt, ez volt messze a legrosszabb APA hotel, ahol valaha megszálltunk, pedig rendszeresen választjuk ezt a láncot. Szobacserét kértünk, de igazából a következő sem volt sokkal jobb, de azt mondták, több opció nincs. A szoba maga a függöny kivételével még úgy hagyján volt, de a fürdőszoba az botrány volt. Nagyon ritkán mutatok meg rossz szállást nektek, ez most az az eset. Nem bírtam beülni a kádba, hiába tudtam, hogy csak lepattogzott a zománc róla.