Reggel nem kombináltunk túl sokat, összeraktuk a csomagunkat és mivel úgy emlékeztünk, 8-tól van kisautónk, mentünk az autóbérlőhöz. Jobb lett volna, ha alaposabban megnézzük az emailt, amit kaptunk, az iroda ugyanis 9-től nyitott, de mégis jó volt, hogy azért korábban ott voltunk.

Egyrészt Marci kiment fotózgatni kicsit még, én maradtam ott a csomagokkal, volt néhány kanapé várakozásra, másrészt tutira pontban 9-re értünk volna ide és addigra már vagy 10 ember várt, így viszont mi voltunk az egyik elsők (és így is kellett fél óra elintézni minden papírmunkát). Itt egyébként már meglehetősen vacakul voltam, örültem, hogy nem vonatozunk, hanem van egy hét még kipihenni kicsit magam kocsival utazva.

A kisautó egy kék Suzuki lett, később menő fotózást tartottunk neki is, ahogy hagyományosan minden bérelt autónknak, íme.

Egy pontot rögtön ki is kellett hagynunk, mert megcsúsztunk így egy órával, ez egy kilátó lett volna, sebaj, valamit hagyni kell következő alkalomra is. Viszont ami nem maradhatott ki, az a Historical Village of Hokkaido, ez egy jófajta kis skanzen. Volt lovas omnibuszozási lehetőség is (mondjuk egy út 250 yen), de úgy alakult a ritmus, hogy nem sikerült felszállnunk rá. A park viszont nagyszerű, ajánlom mindenkinek, aki erre jár. Itt most nem sikerült a “kevés kép” projekt.

Mentünk az Arte Piazza nevű helyre, ez egy ingyenes szabadtéri park, ahol művészeti alkotások vannak kint. Hangulatos, de ha nem esik útba, szerintem annyira nem jó dolog, hogy kitérőt tegyen érte az ember.

Következett a Hokkaido Daikannon. Én komolyan nem tudom néha, mi van az emberekkel. Ez egy szép kis park mellett volt, egy nagy templommal, de csődbe ment az egész és kicsit elszektásodott, ma nem látogatható egy része sem, a szoborhoz ennél közelebb nem lehet jutni. A közeli hídon is fotózkodtunk kicsit.

Mivel itt most plusz időben voltunk már, találtunk itt egy random múzeumot és betértünk, ez az Ashibetsu Centennial Memorial Hall, 200 yen a belépő és egy Showa-kori raktárnak tűnik az egész, de ha kicsit jobban ránéz az ember, van egy különlegessége: minden tárgyat meg lehet fogdosni, nyomkodni, kézbe lehet venni.

Egy 10 perc kocsiútra van innen a Canadian World, ez egykor egy vidámpark volt, most elhagyatott, de önkéntesek működtetik, így látogatható. Aki ellátogatna ide: az elején van egy parkoló, oda nem kell beállni, hanem van jobbra egy fehér kapu, ott behajtva látszik, hogy egyirányú közlekedés van, így könnyebb és gyorsabb eljutni a házakhoz, megnézni, amit csak lehet. Amúgy kicsit creepy volt, hogy nézelődtem egy épületben, aztán rám köszönt egy nő, kiderült, hogy egy része egy kis bolt. A képeken látszik, nincs nagy tömeg bent.

Muszáj volt megállni egy útba eső Catbusnál, de ez ennyit tud csak sajnos. Menő lenne itt egy kávézó és voltak is emberek, biztos fogyasztanának.

Még összeszedtünk néhány csatornafedelet Pippuban és Tomában, ahol volt sárkányos tér is.

A hotelünkhöz közeledve irgalmatlan mennyiségű rizsföld volt, muszáj volt naplementét fotózni velük.

A szállásunk egy vidéki nagy onsen hotel volt. A személyzet kedves volt, megkérdeztem a tetoválással való fürdést, mondták, hogy általában a szabály nem engedi, de terítsek magamra egy nagy türcsit és akkor nem lesz gond.

Volt félpanziós étkezésünk is, a vacsora amolyan okés volt, de én már ettől jobbat vártam.