Ahogy beértünk a városba, még bőröndökkel együtt beugrottunk a Suwa szentélybe, mert egyrészt tudtam, hogy cuki, másrészt azt is, hogy egy paradicsom azoknak, akik gyűjtik a goshuinokat és ez a legújabb mániám.
Tényleg cuki kis hely volt, kitéve sok papír napernyővel, szóval megéri azt a negyed órát, amit itt tölt az ember. A kávézóban is lehetett goshuin füzetet kapni, olyat, amibe a speckó papírt is le lehet fűzni és nem kell beragasztani, de annyira csúnya volt az elülső oldala, hogy inkább kihagytam, goshuint viszont bezsákoltam kettőt is, egy átlátszó szép külön papírosat és egyet, amit kézzel festettek a füzetembe. Akit érint egyébként, volt olyan füzetük is, amin Hokkaido térképe volt, kitűnő lehet kezdésnek, ha valaki egy füzetbe akarja gyűjteni csak az itteni goshuinokat, ilyen régiósat (tartományosat) korábban nem láttam még.
Elmentünk a hotelba, mert ekkor már 3 óra volt és elfoglalhattuk a szobánkat. Tényleg nagyon jó kis helyen foglaltam és baromi olcsón, valami 123€ volt a 3 éjszaka 2 főre a belvárosban. Reggeli sajnos nem volt hozzá, de erről később. Az ágyainkat össze kellett tolni ugyan, de egyrészt akkora ágyunk lett, amekkora soha még Japánban, másrészt mint később kiderült, a franciaágyas szobákkal is csak ennyi történik.
Lepakoltunk, kicsit civilizált formát öntöttünk és indultunk is a városba, tudtuk, hogy a közeli Odori parkban ramen fesztivál van. Végül kiderült, hogy nem csak ramen volt, így ketten megfeleztünk egy rákosat, majd Marci evett még valami magas burgert, én egy babos dangot és egy marhanyelves sushit és utána lefojtottuk az egészet egy crépes-vel. Az még adalék, hogy már itt látszott, hogy nem vagyok jól, 10-15 percenként ki kellett mennem a mosdóba, valahogy a veséim vacakoltak.
Gondoltuk, akkor bejárjuk még a környéket, az egyik látványosság teljesen fel volt állványozva, azt le se fotóztam, a TV tower szintén, így oda nem mentünk fel, hanem találtam egy másik kilátót a vonatállomásnál és oda mentünk fel, ez a JR Tower Observatory T38 (egyébként ez olcsóbb is, mint a TV tower). Itt néztünk egy szép naplementét (nézzétek azért, micsoda kilátás volt a mosdóból) és hazasétáltunk, majd jól kifáradva ágynak dőltünk, hogy tudjuk, éjjel 2-kor úgyis felébredünk.
Kicsit feleslegesen ébredtünk természetesen túl korán, de legalább kisétáltunk a közeli halpiacra reggelizni egy szupert. Ez is kicsit túlárazott, mint a nagyvárosi hasonló változataik, de annyira nem vészes és tényleg jó a hal.
Innen egy órára van egy számomra nagyon régi bakancslistás pont, a Hill of the Buddha, aminek csak az első pontja a Buddha-szobor, aminek a feje búbja kikukucskál az épületből, hogy később a nyári melegben csodálhassa a kupoláján növesztett levendulabokrokat, amik jelenleg teljesen csupaszok voltak. Sajnos itt goshuin nem volt értékelhető, a kávézóban kellett vásárolni egy alapot, amit aztán magunknak kellett volna lepecsételni, kihagytam. A hely maga baromi jó, becsületkasszás 300 yenes belépővel. Kicsit nehéz eljutni ide egyébként, ritkán járnak buszok.
Na most ez még a normálisabb része az egész komplexumnak, ugyanis itt nem ér véget. Ahogy érkezik ide az ember, látja, hogy egy sor Maoi-szobor vezet ide, ráadásul van itt néhány szarvas is előttük, a jó ég tudja, miért és ki találta ki, hogy ez jó.
Aki azt hitte, itt vége, nagyobbat nem is tévedhetne. Innen átsétáltunk ugyanis a Stonehenge másolatához. Vártam egy Eiffel-tornyot is, de ez volt a marhaságok vége.
Visszafelé haladva a város felé van egy kültéri művészeti múzeum, ettől én többet vártam, bevallom őszintén, de legalább ingyenes és szép időnk volt, sétáltunk egyet. Nem mondom, hogy itt is értettem némelyik szobor miértjét, de régóta tiszta már, hogy én nem értem a kortárs művészetet. Láttunk viszont virágzó cserifát is a múzeum kertjében és valami betépett festőnő képeit (ez külön belépős, 1200 yen).
5 percre innen busszal van a Butsuganji, ami egy óriási arany Buddha, nagyon cukik voltak az emberek is, itt is zsákoltam egy goshuint.
Sapporo szélén van a Sapporo gokoku jinja, ide bevallottan goshuinért mentem be. Én egy részét hoztam csak el, de amúgy nagyon menő sorozatuk van, a városban van 5 különböző hely, amikről ugyanezt összeszedve egy szép képet ad ki a végén az 5 goshuin. Szerintem magában is csinoska és amúgy is jó időben sok virág között sétálni sose rossz. Hát a hely maga nem túl izgi.
Tudtuk, hogy másnap rosszabb lesz az idő, ezért előrehúztam pár másnapi programot, hogy ha esne egész nap, ne akkor sétáljunk szentélyekben. A Sapporo tongu is csak zsákolós hely volt, de volt itt egy cukker szív megrajzolva lehullott cserivirágokból. Ja igen, a cserivirág heteit kb. 7-10 nappal buktuk, most már a legtöbb fa zöld volt, nem rózsaszín, de imitt-amott még szerencsénk volt.
Ezután mentünk a Hokkaido jinguhoz, ahol akkora varjakat láttunk, mint valami GMO-s griffmadarak, az egyik meg is állt fotózkodni nekünk. A mellékelt kép ráadásul mobilos.
Itt már látszott, hogy az esténk is elázik és bár eredetileg fel akartunk menni a nap végén a hegyi kilátóba, de 2100 yen egy főre és ez túl magas ár azért, hogy megfázzon az ember, ezt én ingyen is el tudom intézni, így csak elbuszoztunk a Sapporo fushimi inarihoz, ahol szerintem az ország egyik meglepetése várt minket: tilos volt fotózni. Nem értem, annyira nem húha hely, annyira nem is felkapott és akkor ez. Liam Neeson nem fog levadászni ezért a lenti képért is.
Következő reggel tudtuk meg, hogy nincs reggeli a szobánkhoz, de egyszerűen olyan csodás volt a pult, hogy muszáj volt befizetni, 1800 yen volt fejenként.
A hotel közelében volt egy szobor az egyik épület tetején, azt gyorsan lefotóztuk, ha már útba esett.
Ezután a Shineiji templomba sétáltunk, ahol csak azt vártam, hogy szép goshuin lesz, de erre beestünk egy buddhista szertartásra és be is ülhettünk, nagyon jó volt. A szertartás alatt nem lehetett fotózni, meg úgy általában a főteremben nem, amúgy igen.
Idefelé láttunk még szép helyet, be is mentünk a Shinzenkoji templomba is, ahol egyrészt nemhogy szabad volt fotózni mindent, de kifejezetten kérték is, hogy osszuk meg a képeket social medián, de egyedül voltunk és itt kaptam életemben először olyan goshuint, amin egy QR kód is volt (ráadásul az is pecsét volt). Nagyon előremutató, már csak lehetne kártyával is fizetni náluk (néhány templomban, szentélyben egyébként láttam már lehetőséget, évtizedek kérdése és elterjed).
Nagyon hezitáltunk, hogy mi legyen ezután, azt írták, hogy Otaru felett feloszlik a felhőzet, de nem mertük hinni, hogy valóban ez fog történni, viszont végül bíztunk az előrejelzésben és elindultunk. Először megálltunk a Hoshioki szentélyben, persze hogy goshuinért, de végül kiderült, hogy ez is cuki hely és még egy kis finom kekszet is adott a szerzetes, aki kiszolgált. Innen is kettő jött haza, egy festett és egy ezüst sárkányos papíros. Kérdezte amúgy a szerzetes, honnan érkeztünk és azt mondta, ő nem látott még itt magyarokat.
Otaruba érve néha esett, néha szép idő volt. Nem rossz hely, csak iszonyatosan sok a kínai turista, ráadásul 2030-tól erre jön a shinkansen, ami még nagyon sok turistát fog megállítani itt Tokyoból Sapporo felé, ami egyrész nagyon jó a környéknek, másrészt az ég irgalmazzon nekik. Lehet itt rengeteg üvegbigyót venni, ettünk egy kis sushit, vettünk pár dolgot.
Teljesen véletlenül szereztünk tudomást a Sumiyoshi szentélyről az előző helyen és nagyon szép helynek bizonyult, beugrottunk mielőtt visszaindultunk Sapporoba. Nagyon jó, hogy kirándultunk ide.
Még egy fontos pont volt, arra összeszedtem magam, a Sapporo Beer Museum, s bár nem fogyasztok egyáltalán sört, de ez a hely még annak sem fantasztikus, aki szereti. Ingyenesen látogatható, csak a sörkóstolásért kell fizetni, de az opcionális, de ez egy semmi. Egyetlen emeleten van egy informatív, de nagyon csupasz kiállítás. Úgyis eljön ide mindenki, de szerintem időpocsékolás, kívülről szebb az épület, mint amennyire érdemes bemenni.
Ennyi időnk volt a tartomány fővárosában ezalkalommal, de még egészen biztosan vissza fogunk térni ide. Itt van még pár random kép sétákról.