Érkezéskor még elmentünk egy ramenezőbe, ahol yuzus ramen volt. Érdekes volt a bundázott gyoza, összességében finomat ettünk, csak várnunk kellett kicsit a hidegben, de több japán is volt bent velünk.

Szobának most egy kis “hazait” választottunk, találtam jó helyen egy Toyoko Innt, ami hozta azt, amit kellett és árban is korrekt volt.

Vicces amúgy, miket talál az ember Dél-Koreában a hotelszobában, itt van például ez a teli flakon, ami segíthet kimászni az ablakon, ha baj van.

Este még sétáltunk egyet a környéken, ettünk fincsiségeket és láttunk fura dolgokat.

Első délelőtt elmentünk a Noryangjin halpiacra, ami talán nem egy klasszikus látnivaló, de minket érdekelt. Vettünk az alsó szinten dolgokat, amiket a felsőn megsütöttek nekünk. Nem nagyon mentünk még bele ilyenbe, pedig Japánban is van ilyen, de akkor ezt is kipipáltuk most.

Délután laza vásárolgatás volt, a folyónak ennek az oldalán maradtunk, végre lefotóztam a Gangnam emlékművet (bár legutóbb is itt volt, de nem figyeltünk.

Vettünk nekem egy cuki kis bőröndöt is, nem azért, mert nincs elég, hanem hogy elférjünk, ha már vásárolgattuk a dolgokat és két feladott csomagunk volt hazafelé is. Találtunk egy vattacukor-automatát is (amit azóta Japánban is láttam néhány helyen).

Marci talált egy kis gyöngyszemet, a Starfield könyvtárat, nagyszerű hely, ha itt élnék, biztosan sokat jönnék ide csak úgy dolgozni, hogy ez legyen a kilátásom. Van egy kávézó is, de a megvásárolt dolgokat nem szabad a könyvek közé vinni.

Második reggel elmentünk a National Museum of Korean Contemporary Museumba, ingyenes a tárlat. Először megnéztük a tetőn lévő kilátót, nem rossz.

A múzeum egyébként megér egy órás bejárást, sőt, igazi rajongók számára ez az idő kevés is lehet.

Ennek a közelében van egy buddhista templom, ami meglepő módon nagyon csinoska volt, valamint a boltja is rávett minket, hogy vegyünk megint néhány mütyürkét. Ez a Jogyesa, nem tudom, hogy nem volt tudomásom róla korábban.

Délután már csak bóklásztunk, ettünk kis utcai kajákat és élveztük a várost. Zárásként a hotel közelében egy random helyen sütöttünk husikát is, amit úgy megszerettünk az utóbbi évben.

Később felvettük a csomagjainkat és elutaztunk velük a Gimpo reptérhez, mert innen reggel egy 10 perces vonattal kiérhettünk a korán induló járatunkhoz. A hotelszobánk semmi extra nem volt, sőt, inkább felejtős.

Az Incheon reptéren egyrészt úgy bántak velünk, mint valami kiskirályokkal. Teljesen külön leválasztott rész volt a business utasoknak (az első járatunk Asiana volt, így hozzájuk címezve). Ezután azt hittük, hogy lesz külön biztonsági sáv is, de egyáltalán nem. Kizárólag a személyzetnek és a terhes vagy kisgyerekes utasoknak van gyorsítósáv.

A Seoul-Beijing járat nem volt túlságosan izgi, de a kaja fincsi volt és hiába csak egy kis gép, a business részen is 2-2 ülés volt, nem úgy, mint a Budapest-Frankfurt járaton, ahol csak annyi történt, hogy kihagytak közöttünk egy ülést a 3-3 kiosztásban.

A pekingi reptér sajnos nem volt jobb, mint amire emlékeztem (ez a régi még, az újon nem jártam). Hiába volt néhány bolt, de csak nagyon flancosok és kevés. Szerencse, hogy volt nekünk lounge, mert amúgy nem túlságosan sok lehetőség van annak, aki kívülre szorul. A loungeban volt gulyásleves, de nem volt egyetlen, angolul decensen beszélő alkalmazott sem, ami jelen esetben annyira kellett volna, hogy elárulják, melyik kínai karakteres ital esetleg a gyömbér és melyik a tonik (háromféle tonik volt egyébként, nem volt gyömbér, megszültük). Több órát kellett itt várnunk, mire felszállhattunk a Münchenbe tartó járatunkra.