Kicsit nagyzolós egy ország nevét adni egy posztnak, amikor csak két városban fordultunk itt meg, de tény, hogy Kambodzsában ez a két város a legjelentősebb, plusz a mini tengerparti része, de oda most nem mentünk. Annyi biztos, hogy ezután az egy hét után fogunk még jönni ide, nagyon kedvesek az emberek.

Saigonból Phnom Penhbe repültünk egy esti járattal, mely előtt a reptéren összetalálkoztunk az utóbbi egy hónap első magyarjaival. Pont elénk álltak be a rettenetesen hosszú check in sorba. Én nem tudom, hogyan fért be ennyi ember ebbe a gépbe, mert amúgy egy tök pici géppel repültünk. Szóval álltunk ott a sorban és egészen elképedtem. Egy pár volt, egy gyerek velük és még egy nő az ő fiával. Az apuka minősíthetetlen stílusban beszélt mindenkivel, de annyira, hogy a gyereke is átvette. Idézni sem akarom, ocsmány volt. Ha a nő véletlenül olvassa ezt a blogot (nem hiszem): FUSS! És gondold át azt is, ilyen szerep jó-e a fiadnak, hogy ő is ilyen legyen-e. Szóval kis késéssel, de becsekkolt mindenki a járatra.

Sajnos nem fotóztam körbe a gépet, mert úgy volt, világosban is lesz egy ilyennel repülésünk, de azt a két járat között megváltoztatták egy egyszerű Airbus 320-asra.

Simán landoltunk a városban, elmentünk a dögmelegben autóval a szállásunkra.

Két dolog nem volt nálunk: készpénz és innivaló. Éhesek is voltunk, gondoltunk, mivel késő van, csak veszünk valami boltban rágcsát. Na most ez úgy nézett ki, hogy több boltban jártunk és egyikben sem fogadtak el más kártyát, csak a helyi nagy bankét. Hát mondom ilyen a mesében nincs. Kommandóztunk át az úton, amin középen méteres betonfal volt, erre mindenhol ez. Végül kinéztünk egy benzinkutat és ott szerencsével jártunk. Láttunk egy vicces rágcsát, azt sajnos nem vettük meg, hogy “majd máskor”. Spoiler: soha többet nem láttunk Bikafikát.

Egyébként amerikai dollárral is lehet szépen fizetni, sok helyen csak úgy vannak kiírva az árak is, adnak is vissza. Elképesztően számolnak két valutával egyidejűleg. Váltóban és automatánál is lehet USD-t kérni természetesen.

A reggelizőből egész szép városképünk volt.

Első reggel meleg volt, nehezen indultunk, de legalább gyalog. A közelben volt egy kis templom, ahova betértünk bemelegítésnek, ez volt a Wat Langka. Amúgy is errefelé akartunk indulni megnézni a Függetlenségi emlékművet.

Felmentünk tuktukkal a Sisowath Riverside parkba, itt lőttünk egy kávét (amiről csak reméltük, hogy jobb lesz, szóval az Amazon kávézóláncot kerüljétek. Én szóltam. Nagyon praktikus egyébként, hogy itt Grab appban rendel az ember tuktukot is. Nincs alkudozás, nincs lehúzás és nem kell KP. Baromi sok van belőlük és európai pénztárcával nagyon megfizethető, szóval megéri.

Közel volt ide a Wat Ounalom, ami jobb templomnak bizonyult, mint az előző és nagyon sok cicát találtunk itt bent, nekik rendben volt a hőguta.

Bementünk az Orussei piacra, de engem megint elöntött az a “nagyon kiléptem a komfortzónámból-érzés” és tényleg meleg volt, így inkább kicsit utána visszavonultunk a légkondícionált szobába.

Estefelé azért nem maradtunk végig a hotelben, kimentünk a Waterfront Walkhoz, majd a szálláshoz nagyon közeli Bassac utca környékére. Teljesen érthető módon egyébként volt egy Diadalív a folyóparton, mert csak.

Reggel kocsiba csaptuk magunkat és megállapodtunk a sofőrrel, hogy elvisz minket vidékre (egy óra egy irányba) és ott meg is vár minket. Az első pont a Preah Reach Throap volt, kicsit nehezen találtunk oda. Amikor odaértünk, volt egy kis félreértés, azt hittem, hogy velünk akar bejönni, külön nem lett volna gondom vele, csak féltem, hogy le akar húzni, ezért mondtam, hogy ne és szegénynek gyenge volt az angolja, de egyből visszament. Mondta pedig, hogy ő sem járt még itt. Én csak azt akartam, hogy ne együtt jöjjön fel velünk. Ami ránk várt, az lépcső volt. Sok-sok lépcső. Vettünk lent még innivalót és nekivágtunk. Majmok voltak oldalt, sok virágárus, hogy fentre legyen mit áldozni, de mi azt nem akartuk. Nagyon szép hely volt, a végefelé le kellett dobni a cipőt és mezítláb menni tovább, de nem volt gond, a márvány hűvös. Szerencsére volt fent egy mosdó is. Nem szép, nem túl khm higiénikus (amennyiben ki van téve egy vödörbe víz és egy bögre és magadnak kell így lemosnod magad után), de legalább volt valami, szükség is volt rá sajnos, hiába, megint utazok.

Ahogy ide jöttünk a kocsival, láttunk egy nagy Buddhát és megbeszéltük a sofőrrel, hogy utána nézzük meg ezt is, ez a Buddhist Meditation Center of the Kingdom of Cambodia szép nevet viseli. Az előző helyen, a fehér templomnál sem volt fehér, de itt aztán végképp a miénk volt az egész hely. El tudtam volna képzelni, hogy a külső részen talált kis házakban éjszakázzunk, napfelkeltét, naplementét nézzünk a környéken.

Visszautaztunk a városba, én szerintem kellemeset aludtam. Megkértük, hogy vigyen minket a Mongkol Serei Kien Khleang Pagodához és ott végeztünk vele. Na nem úgy, hanem fizettünk és nem kellett megvárnia. Ezt a visszafelé utat KP adtuk oda neki, így még jobban is járt, mintha Grabnek kellett volna százalékot leadnia. A templom folyó felőli részén találtunk egy kis kínai épületet is, rémes volt, az az igazi műanyag vacak.

Ezután megint egy kis szállodai hencselés jött, ezen az úton ez nagyon bevált, hogy a délutáni hőséget ott éljük túl. Este megint kimentünk, sétáltunk. Láttunk egy részt, ahol sok lányt fodrászoltak, aztán megtaláltuk azt is, hogy miért. Komplett utcák voltak, ahol kétoldalt ültek és próbálták becsalogatni a férfiakat. Lehetett fotózni is őket (mondjuk ennyi embernél nehezen is tiltották volna meg bárhogy). Később ettünk egy piacon, a Phnom Penh Night Marketen, de sok értelme nem volt, annyira nem volt finom. Utána láttunk egy standot, ahol árultak mindenféle bogarat, pókot, skorpiót, kígyót. Én mindig azt hittem, ha látok ilyet, pókot vagy skorpiót megkóstolnék, előbbin bosszút is állva a sok ijesztgetésért. Most ott álltam és nem ment, nem bírtam. Marci evett egy zacskó tücsköt, de azt mondta, semmi extra, meg ő már evett korábban is.

Én nem tudom egyébként, de itt valami nagy fétis, hogy az emberek felveszik a pizsamájukat és abban mászkálnak este. Nem akármilyen a pizsi sem, általában selyem vagy annak tűnő anyagból van és ha lehet, legyen rajta valami kamu márkanév. Előző este csak csodálkoztam rajtuk, most már csináltam néhány képet is. A piacon még árust is láttunk, aki csak ezt tartotta a standján.

Az utolsó pompomi reggelen készülődtünk a repülésre, de még azért meglátogattuk a PH Euro Parkot. Ez egy lakónegyed elvileg (gyakorlatilag is flancos házak vannak a környéken). Ennyi Priust egyébként sose láttunk még egy rakáson. A parkban ránk szóltak, hogy kizárólag telefonnal lehet fotózni (wtf), rendes géppel nem. Azt hiszem, nem szabad elmondani nekik, hogy már van, aki profi fotósként is telefonnal nyomja, néhányan ebből is élnek. Mindegy, tiszteletben tartottuk és hüledezve sétáltunk egy fél órát a házak között. Furcsa volt a mini Operaház, illetve a velencei híd mögötti Big Ben, de látványos, az biztos, ahogyan a pálmafák is a holland szélmalomnál. Amúgy Sydneyt mikor csatolták Európához?

Visszamentünk a hotelbe a csomagokért és indultunk a reptérre, de nem utaztunk messzire. Jöhetett a Phnom Penh-Siem Reap járat.

Elfoglaltuk a szobát és itt most nem vicceltünk, Junior Suite-ot foglaltam. Hiába, DK-Ázsiában olcsóbbak a szobák. A szobaképekkel együtt mutatom a nem rossz reggelit is.

Mivel ekkor már késő délután volt, nem nagyon kombináltunk, csak este mentünk sétálni és enni egyet.

Egy nagyszerű helyen vacsoráztunk a folyónál és itt jutottunk el arra a pontra, hogy milyen kedvesek a helyi emberek. Fizetéskor kaptunk egy kis khmer szótárt is.

Természetesen az első napot a legfontosabb programmal töltöttük: fogtunk egy tuktukot (igazából az előző napi taxinkat, aki elhozott a reptérről) és megbeszéltük, hogy 10 dolcsiért egész nap furikáz minket a templomok között. Az útról nem szeretnék írni, mert volt útközben egy kutya és… nem.

Úgy történik egyébként a beléptetés, hogy venni kell neten egy jegyet, lehet egy- vagy többnapos és azt telefonon bemutatni több ellenőrző ponton. A sofőrnek nem kell jegy. Kb. 36 euro volt átszámolva az összes templom így.

Bayonban kezdtünk, nekem ez is volt az egyik legjobban tetsző templom. Vagy 1,5 órát kóricáltunk bent. Volt itt sok majom és hát a végén meg is gyűlt a bajom kicsit velük. Bejártuk már az egész helyet, megmásztuk a rengeteg lépcsőt és mentünk volna lassan a tuktukossal megbeszélt találkahelyre. Egy részen volt ilyen magasított ösvény (a képeken látszik), én azon mentem, de egyedül, Marci lent jött balrább, mert valamit fotózni akart. Sétálok ott, láttam, hogy az út végén van egy combosabb turistacsoport, sok kínai és mellettük-mögöttük néhány fehér. Jobbrább fordítottam a fejem és megláttam, hogy két nagyobb hím majom kiszúrt magának. Elkezdtek futni felém, na itt tudtam, hogy szarban vagyok. Elkezdtek sivalkodni felém és karmoló mozdulatokat tettek a mancsukkal felém, tátott szájjal, a fogaikat mutogatva. Nem volt nálam semmi, csak egy fél literes üdítő és a fényképezőgép. Féltem, hogy megkarmolnak, bár be vagyok oltva veszettség ellen. Egy lehetőséget láttam, kiabálni kezdtem velük és rugdosni feléjük. Amikor az egyiket végre oldalba találtam, az leesett az ösvényről és a haverja ment inkább utána, mielőtt ő is kap egyet, egyedül már nem volt olyan nagylegény. Vissza-visszanézve mentem tovább, de nem követtek. Odaértem viszont a kínai csoporthoz, a vezetőjükkel kezdve elkezdtek nevetni, én meg kiabálni velük. Ott állt vagy 20 ember és egynek nem jutott eszébe, hogy segítsen egy nőnek, akit megtámadott két majom. Volt sokuknál esernyő, ha azt kinyitva odafut valaki hozzám, a majmok elmenekültek volna. Kicsit hyperventilláltam feléjük, hogy szégyelljék magukat egytől egyig és mentem Marcihoz (neki esélye se lett volna segíteni, vagy 15-20m-re volt és a talajszinten, én meg 1,5m magasban). Viszont ebben az albumban van a legtöbb kép, bocsi, nem sajnálom 😀 tényleg jó volt. A Buddha alatt ült három nő, integettek, hogy menjek oda. Igen, tourist trap. Valami áldást mondott (vagy piszkosul megátkozott) és közben két fonott zsinórt kötözött a jobb csuklómra. Nem láttam pénzt sehol, hát hagytam. Cselesen kötözés közben felemelte egy másik a szőnyeget, az alá volt bedugva némi pénzt. Adtam nekik én is, végülis turistáskodunk.

Thommanon útba esett, ahogy mentünk ki kelet felé, hogy egy kört tegyünk, ezért megálltunk itt is.

Érdekes, hogy kéregetőt nem láttunk és műanyag vackokat tukmáló gyerekeket sem. Rendes árus volt néhány, ami az innivalók miatt jó is volt és nem is voltak túl inkorrekt áraik, meg sok festmény volt kint (vettünk is, de azóta se tudom, hova tesszük ki). Viszont több helyen is láttunk zenészeket, ők háborúkban megsérültek és egyes végtagjaik amputálva voltak és úgy gyűjtöttek adományt.

A Ta Keo templomba mentünk ezután, ez az egyik, ahol vannak ilyen benőtt hatalmas fák, de még nem az ismert, hanem egy kisebb.

Ezután következett a Ta Prohm, ami tényleg prominens (LOL), hiszen itt forgatták a Lara Croftot. Nagyon sok turista volt itt, de ha kivárta az ember a hömpölygésüket, akkor lehetett embertelen fotókat készíteni.

A végére hagytuk a csúcspontot, vagyis azt, ami a csúcspont kellett volna legyen. Megmondom őszintén, én többet vártam Angkor Wattól, szerintem a többi, kisebb templom érdekesebb volt. Több helyen láttuk, hogy kínaiak megrongálták a falakat is, belevéstek feliratokat. Innen szeretnék gratulálni, gyökerek.

Visszagurultunk a városba, a nemzeti múzeumba akartunk menni. A sofőrünk javasolta, hogy elvisz egy standhoz, ahol tudunk venni jegyet. Tökre agódtam, de ugyanannyit fizettünk, mint amennyi a múzeum honlapján volt, ráadásul tudtam kártyával fizetni, így végülis rendben volt. A bejáratnál is simán elfogadták. Egyébként itt jelzem, aki jön ide: először feltétlenül ide jöjjön be, sokkal-sokkal élvezetesebb, érthetőbb lesz az összes templom, főleg Angkor Wat maga. Itt is egyébként csak mobillal lehetett bent fotózni, érdekes szabály.

Innen még bevitettük magunkat egy közeli parkba, a Royal Independence Parkba, itt volt egy kis templomka is, ahol kis adományért cserébe megáldottak minket a szerzetesek és még meg is engedték, hogy lefotózzam őket.

Este megint kimentünk a városba és most vittem már fényképezőt is, íme a Pub Street, ahol illik lealjasodnia minden fehérnek, hogy ezzel öregbítse a turisták hírnevét (nem).

A következő volt az utolsó kambodzsai napunk. Két helyre mentünk már csak el, az egyik volt a Wat Preah Prom Rath, ami a két nappal előtte esti étterem mellett volt. Itt nagyon sok kutya volt, csupa mentett külföldi. Picit próbáltunk beszélgetni, mert ők is nagyon kedvesek voltak (az emberek, nem a kutyák, bár a többsége azok közül is), de gyenge volt az angoljuk (a kutyáknak is). Jelzem, a kertben a herceg beleit tépő madár szobor kicsit bizarr.

Illetve az utolsó pont a Wat Bo volt, ez kevésbé impozáns talán, de csinike.

Lefojtottuk még a napot egy jó kis masszíroztatással és mehettünk a reptérre.

A reptéren nagyon szenvedtek, nem akarta a csomagomat felvenni az automata szőnyeg, ezért el kellett gurulni egy alkalmazottal a túlméretes csomagok pultjához és ott bevitte. Teljesen kész voltam, nagyon fáradt, ezt kihagytam volna.

Ezen az estén visszarepültünk Saigonba, hogy aztán ott aludjunk. Mindenképpen rossz volt, vagy a jegy került sokkal többe, vagy így lehetett megoldani, ezért ezt választottuk. Alig voltak a gépen, bár nem volt hosszú repülés, de mindkettőnknek 3 ülése volt tespedni.

Egy közeli hotelben szálltunk meg, szóra sem érdemes. Reggel kifelé sétálva a reptérre még Marci szeretett volna inni egy kávét, de túl kevés pénz volt nálunk, viszont olyan kedves volt egy utcai árus, hogy kapott egyet azért a pénzért.

Innen már Seoulba repültünk, ahova időben meg is érkeztünk.