Az év utolsó napját egy nagyon finom reggelivel kezdtük, direkt ezért elutaztunk az Ueno állomásra az egyik “törzshelyünkre”, ahol már háromszor ettünk.

Bent van amúgy a JR területén és kifejezetten tonhalas hely, de délelőtt 10-ig van néhány reggeli menüjük és 1200 yen alatt istenit lehet enni. Láttunk a környéken sárkányos dolgokat még, plusz ettünk egy pandás édességet.

Ha már itt voltunk, adta magát, hogy kimenjünk a Skytree alatti plázába, ami nagyon klassz hely. Személyes kedvencem volt a bolt, ahol több száz goshuint lehetett kapni, csupa kastélyosat, szamurájosat. Nem csak ez volt persze, tele volt nagyon szuper dolgokkal. A környéken sétálva lefotóztuk párszor a Skytreet is, fent voltunk már (és nem voltunk tőle elájulva, lentről jobb). Láttunk egy elit nyalókaárust is, baromira kidolgozott nyalókái voltak, potom 5000 forint volt a legolcsóbb 🙂

Van itt bent a Skytree alatti Solamachiban egy kis robotika is, ahol ki lehet próbálni még akár tüzijáték-időzítőt is, megnézve utána egy LED-falon a programot, amit mi készítettünk. Ingyenes minden terem.

Meg kell lennie a napi km-számnak, úgyhogy lesétáltunk a Kameido Tenjin szentélyhez, de ez a hely igazán akkor szép, amikor április végétől virágzik itt az orgona. Már most sokan álltak sorba, holott még nem volt január elseje. Gondolom, ők azok az emberek, akik februárban megveszik a következő karácsonyi ajándékokat, hogy elkerüljék a tolongást 😀

Nem messze innen volt egy negyed, ahol sose jártunk még, de volt itt egy monchichis csatornafedél. Én már megfigyeltem, hogy az ilyen speckókat gyakran jó helyekre teszik, így elindultunk ide. A negyed aranyos, de igazából látnivaló nincs más a környéken, mint az állomásnál a monchichis cuccok, viszont akinek ez tetszik, annak abszolút megéri eljönni ide.

Elementünk a Hie szentélybe újra, mert volt itt egy rész, amiről utólag szereztünk tudomást. Ugye az egyik oldalán mozgólépcsővel érkezik az ember, ami nagyon menő, de a másik oldalon van egy piros torii-sor, na azt nem láttuk. Ha már itt voltunk, lefotóztam a goshuin-füzeteket, hogy itt milyeneket lehet kapni.

Elmentünk enni picit, bóklásztunk egyet. A terv az volt, hogy hazamegyünk pihenni és jól lejövünk szilveszterre egy izakayába, de ez elveszett, amikor tanult kollégám befáradt és este 10 körül kikapcsolta a TV-t, hogy jómindegyakkornemmegyünkle. Mondjuk csak enni tudtunk volna, más buli nagyon nincs ilyenkor Tokyoban sem. Eredetileg az volt a terv, hogy lemegyünk Yokohamába, mert ott van tüzijáték, de az egyetlen vonat, amit indítani akartak, laza 80 percenként járt, azt azért nem vállaltuk be decemberi éjjeli hidegben. Nekem egy élmény volt akkor is, hogy az év utolsó és másnap első fotóját Tokyoban készíthettem el.

Ja este még megléptem valamit: végre befestettem a hajam végét pinkre. Tőlem ez egy nagyon bátor lépés, én félek az emberek rólam alkotott véleményéről és kellett egy olyan hely hozzá, ahol nem bélyegeznek meg semmiképpen emiatt. Később lentebb lesz egy kép róla.

Igyekeztünk relatív korán elindulni január elsején (tehát fél 10-kor), ha már az előző estét nagymamis stílben nyomtuk. A Shimbashi állomásnál szálltunk meg egyébként, itt áll egy mozdony:

És ami nekem nagyon tetszik, az az állomás előtt, a mozdonnyal szemben található kutyás szobor, amely a vakvezető munkakutyáknak állít emléket. Szerintem ez nagyon korrekt. Ez lett amúgy az idei év első képe.

Elmentünk az Akihabarára, hogy a Kanda szentélyt látogassuk meg ilyen az év első szentély- vagy templomlátogatása alkalmából (ez hagyomány kint, vannak, akik éjszaka is sorba állnak ezért, ez a hatsumode). Soknak ítéltük a sort, így nem álltuk végig (ha tudtuk volna, máshol micsoda sorok lesznek k;a[bb azoknak, akik felébrednek a másnaposságból…), csak ettünk némi streetfoodot (dangoval kezdhettem az évet) és ittunk édes sakét (ez amúgy általában alkoholmentes, csak jó meleg ital).

Sétáltunk egyet Akihabarán, ha már itt voltunk. Van egy rendszeres rendezvény, de mi nem tudtunk róla, a Yodobashi előtti részen (a hátsó bejáratnál) ingyenes fotózási lehetőség van január első két napján, csinálnak vagy 30 képet, de nem mi választunk belőle egyet, hanem ők és megkapjuk A5 méretben kinyomtatva. Beálltunk az egyikhez, hogy majd másnap beállunk a másikhoz. Találtunk a környéken egy aburi (sült) sushis helyet a közelben, ami az egész út egyik legjobb kajálása volt, mint azt később megszavaztuk magunk között.

Végre tudtam venni egy fukubukurot is. Ez ilyen szilveszteri dolog, szó szerint “szerencsezsák”, szóval zsákbamacska. Messze nem mindig jó, sokszor a megmaradt vackokat lehet venni, de általában a szatyor tartalma többet ér, mint az ára, csak kérdés, hogy neked megéri-e az időt, hogy ha nem tetszik a cucc, eladd.

Elmentünk még a Shinjukura, ahol volt egy ilyen művészeti kreálmány megnézni. Jó hideg volt.

Vissza akartunk megint menni a szobába pihenni egy kicsit. Érdekes egyébként Tokyonak ez az arca, amikor nem rohanunk, nem az van, hogy úristenmindentmegkellnézni, mert azért a nagyobbik felét a látnivalóknak már rég kipipáltuk, így nyugodtan belefér egy kis szundizás. Szóval a Daimon megállónál szálltunk le, hogy onnan sétálunk és ekkor derült ki számomra, hogy miért ez a hely neve, ami (nagy kapu), hát áll itt egy jó nagy kapu, csak mögötte photobombingol a Tokyo Tower.

Délután a metrón utazva hallottunk a rémséges földrengést, ahol amúgy 4 nappal előtte mi is tartózkodtunk. Nagyon rossz volt látni a felvételeket a hírekben, így este inkább kimentünk sétálni és enni. Mindenesetre arra ráébresztett, hogy az ember nem mindig tudja, milyen szerencséje van, hogy nem akkor volt ez, amikor arra jártunk és legalább láttuk az érdekes helyeit. A mai napig nincs infóm minden helyről, hogy megvannak-e még.

Másodikán reggel sütött a nap, így a környéken sétáltunk először egyet, shinkansent és érdekes helyeket spotoltunk.

Elmentünk az Uenohoz, eredetileg csak egy postaládát akartam megnézni.

Az lett belőle, hogy bementünk az Ueno toshoguba is (bár a belső, fizetős részére nem) és bemancsoltam egy csodaszép goshuint. Az volt a fura itt amúgy, hogy a mütyürkés bolt nem olyan volt, mint általában, hogy minden ki van rakva és meg lehet akár fogdosni is, vagy valami, hanem pult, mögötte a lányka és egy papíron kell kiválasztani, mit szeretnénk megnézni vagy megvenni és akkor ad 1db-ot. És mindennek ellenére nem lehetett kártyával fizetni. Hiába, az egyházak sose szerették a pontos elszámoltatási lehetőségeket…

Ja ezt a szépséget vettem. Volt újévi speckó is, de drágább volt. Ez ehavi limitált kiadás volt, minden hónapban másféle van.

Visszamentünk az Akihabarára egy újabb potya fotózásra más ruhában, de most ugye a másik fotóshoz akartunk menni, a nőhöz és nem a férfihoz, de abban a pillanatban kezdte a szünetét, hogy odaértünk. Nem akartunk egy órát várni, nem akartak még csak minket beengedni, szóval így jártunk. Cserébe viszont találtunk (még előtte) egy jó kis éttermet, amit már rég ki akartunk próbálni és ettünk finom yakinikut.

Sötétedés után elmentünk a Tokyo Towerhez, hogy lefotózzuk egy olyan helyről, amit fotospotként talál meg mindenki a neten. Na ez a baj, hogy mindenki. Olyan sorállás volt ennél a garázsbejárat lépcsőnél, hogy esély nem volt onnan fotózni. Kár, hogy a Google mapson is fent van már és nincs korlátozás.

Elmentünk az Azabudai Hillshez, ami egy viszonylag új komplexum (Toranomon), nincs is teljesen kész. Először megnéztük a szobrokat és installációkat.

Láttuk, hogy van bent egy érdekes kiállítás, amit Olafur Eliasson neve jegyez (mely nevet most hallok életemben először), be is mentünk, nem volt rossz. Látogató nem nagyon volt rajtunk kívül.

Az épületegyüttes mellett találtunk egy kis szentélyt, ismét kevés emberrel, így körbefotózgattuk, ez a Nishikubo Hachiman. Olyan újnak tűnt, mint amin meg se száradt még a festék.

Este ahogy visszaértünk a Shimbashi állomásra, pont akkor érkeztünk, amikor fényshow volt a vonatnál. Le is videóztam, de csak képet teszek be ide, a videókat nem dolgoztam még fel.

Harmadika volt az utolsó nap, amelyet Tokyoban tudtunk tölteni. Megint nem sikerült korán elindulnunk, ami amúgy tőlünk nem szokásos (kivéve ebben a városban), de fincsit reggeliztünk, sobát valamelyik állomáson. Ezután az Oji állomáshoz mentünk, ahol előbb elmentünk az Oji Inari jinjába, majd körbesétáltunk a parkban. Itt is van egy mozdony, egy régi villamos és amúgy egész szuper kilátás a shinkansen-sínekre.

Nem messze innen van a Sugamo negyed (a Sakura villamossal elérhető), ide eredetileg egy sétálóutca és egy kacsás postaláda miatt érkeztünk (azt hiszem, van egy új gyűjtenivaló hobbim), találtunk egy szimpatikus Buddhát is. Simán jó környék ez is és a Yamanote vonalán van, így könnyen elérhető. Jobb, mint az ismert Nippori és hasonló ahhoz.

Az Ikebukurora mentünk vissza, bár nem ez volt a cél, de találtunk egy teret, ahol lányok képeket cserélgettek egymással, de nem ez volt az érdekesség, hanem hogy mindenen horgolt dolgok voltak és volt itt még egy bagoly-szobor, ez most a Harry Potterből.

Visszamentünk a Tokyonodeba, mert ezt előző este nem találtuk nyitva, hogy megnézzünk még egy kiállítást. Nem volt rossz, kicsit teamLab-utánérzés, de nem rossz. A művirágos termet megspórolhatták volna, élő virágokkal a teamLab hasonlóan zsúfolt terme mérföldekkel jobb.

Este felkaptuk a csomagokat és elutaztunk Narita városába, ahol az utolsó japán éjszakát töltöttük.