Kora reggel keltünk, vonatozás ki az osakai Kansai reptérre, majd jött az eddigi egyik legjobb repülés – egy japán fapados céggel, a Starflyerrel. Fekete bőrülések, innivalót adtak a gépen (egy órás az egész út és lehet felvinni enni-inni), a mérlegelő bácsi aranyos volt a check in pultnál, látta, hogy az én csomagom picit több, mint 20kg, erre lehúzta az egyik részét a mérlegről, hogy stimmeljen a súlyhatár. A kijelző az ülések hátulján mondjuk nem túl erős, csak pár filmet lehet nézni, csak japánul, de ezt nézzük el egy olyan cégnek, akik csak 4 vonalon repülnek, ebből 3 belföldi és egy koreai járat. A biztonsági rövidfilmjük szintén a legjobb, amit eddig láttam 🙂
[supsystic-gallery id=655]
Kár, hogy nem lehetett repcsi modellt kapni a gépen, itt szívesen vettem volna emlékbe.
Letettük a csomagjainkat az utolsó szállodában (ez a 8.) és elmentünk kószálni.
Az első egy egyetemi megnyitó volt, amibe belebotlottunk, a tokyoi Japán Egyetem féléves megnyitója (itt máshogy megy a tanév beosztása), rengeteg-rengeteg öltönyös fiatallal. Valami ovi megnyitója is lehetett a közelben, vagy csak simán ilyen alacsony a korhatár az elsőéveseknél, de voltak beöltözött párévesek is.
[supsystic-gallery id=656]
Aztán elmentünk a Yasakuni Shrineba, nem rossz, de csak ilyen futottak még kategória, láttunk már szebbet. Itt is voltunk 😀
[supsystic-gallery id=657]
Ettünk a helyi Mekiben (rákos szendvics a halas helyett és teriyaki szószos csirkés szenya), egész jó volt.
Megnéztük a császári kertet, ez nagyon szép volt, tele sok virággal meg emberrel. Utóbbiak kevésbé voltak szépek.
[supsystic-gallery id=658]
Láttunk kutyashopot. nem kutyás, kutya. Dobozokban ott vannak a kutyák és horror áron meg lehet venni őket. Jelenleg 2.28 a yen árfolyama, ennyivel kell szoroznunk, hogy megkapjuk a forintosított árat. 90ezer yen alatt nem láttunk kutyát, a többség 130-140 körül mozgott, ezek felnőtt uszkárkeverékek. Egy fiatal volt csak, az 189ezer volt. Mibe kerülhet itt egy fajtatiszta valami? És van csomó kutya (bár nem annyi, mint otthon).
Voltunk egy pici mangaboltban. Mondom pici.
[supsystic-gallery id=659]
Átmentünk a Harajukura. Én komolyan mondom, ezek random válogatnak ruhát a szekrényből. Lehetetlen, hogy ennyire divatvakok legyenek, ez förtelmes. Hogy a pasik hogy néznek ki, az egy másik bejegyzés lehetne. Nem hiszem el, hogy ezek kellenek nőknek, pedig 130 millió japán van, ergo valahogy mégis vannak, de teljesen értem, ha az öregek ki vannak bukva ezeken a jelenségeken. Némelyiknél komolyan néznünk kell, hogy férfi vagy nő. Álljon itt egy album szemléltetésképpen:
[supsystic-gallery id=660]
A Harajuku után felhoztuk a szobába, amit lőttünk a vásárban, majd mentünk, hogy elérjük az utolsó hajót a Sumidán, hogy lemenjünk az Odaiba szigetre. Aha, hát nem értük el. Hétvégi menetrendet néztünk. Cserébe lefotóztuk a nagy szart. Szó szerint. Az egyik sörvállalatnak (Asahi) van itt a főépülete, annak a tetején van egy arany szoborvalami, ami szerintük szarv, a nép szarnak hívja. Nem ok nélkül, teszem hozzá.
[supsystic-gallery id=661]
Utána tényleg lementünk az Odaibára, megnéztük a szivárványhidat, ami tök fehér volt 🙂 és játszottunk pár órát a Joypolisban. Ez olyan közepes élmény. Játszottunk a dobos játékkal, Mazda RX7ben ülve realtime autóversenyeztünk (konkrét autóba ülsz be, fordul, mozdul, ahogy játszol), valami pörgetős táncolós izébe is beszálltunk, mentünk egy kört a virtuális dzsungeltúrán meg a virtuális sárkányrepülésen és megnéztünk egy igen felejthető 3D-s mozit.
Most pedig kezdjük az utolsó napunkat. Süt a nap (naná, mert nem vagyunk tengerparton), úgyhogy megyünk is.