Déli, mármint a déli oldal 🙂 de lehetett volna folyamatosan dél is, annyira mocskosul erős volt a napsütés. Úgy leégtünk, mint a pinty.

Csak úgy elautókáztunk a nagy sziget jobb alsó csücskébe, ahol Marci kinézett egy strandot. Útközben megláttunk pár hajót és lementünk a kikötőbe. Éppen beérkezett egy hajó, nosza, kalandra fel, egér! Megnéztük, negyed órával később indult egy hajó egy közeli kis maszat szigetre. Villámgyorsan összepakoltuk a szükséges dolgokat és vettünk két oda-vissza jegyet rá és felpattantunk. Később baromi jó ötletnek bizonyult a hirtelen döntés.

Kudaka a sziget neve és a hatalmas legfontosabb városában van 3db innivalóautomata és 3db biciklikölcsönző. Az egész sziget strandok sorozata. Nagyjából arról híres a hely, hogy a monda szerint ide szállt le az égből az istennő, aki megteremtette a Ryukyu szigeteket (Okinawa régi neve). Istennőt nem láttunk, de szép helyet sokat. Összeszedtünk sok kagylót és egy-egy izmos leégést.

Bár nem mindig sütött a nap, eszméletlen hőség volt, biztosan több, mint 25 fok. Miután felmentünk a sziget felső csücskébe, elindultunk visszafelé, ahol egy csinos strandot találtunk. Úgy kellett lekommandózni meredek létrákon és sziklákon keresztül, de abszolút megérte.

Délután tovább indultunk lefelé, a cél az Okinawa World volt, ami elvileg egy hármas komplexum, egy kígyómúzeum (ez annyira nem izgatott minket, pont elég para volt, hogy láttunk Kudakán vad darabot, meg néha fura hangokat a bozótból), egy okinawai falu replikája (ilyet is láttunk már) és egy cseppkőbarlang. Sajnos bebizonyosodott, hogy csak az utóbbi ért valamit, de csak arra nem lehetett jegyet venni, mert a telep természetéből adódóan a falun keresztül tud csak kijönni az ember. A faluról tudni kell, hogy minden házban bolt volt, egy volt csak üresen. Az egész hely arról szólt, hogy vedd_meg_a_termékeinket. Volt gyümölcsös, meg kígyós pialepárló, de még a barlang bejáratánál is csak fotókészítés, a falu meg, mint mondtam már, egy piac volt teljesen.

A barlang mentette a szitut, de itt utáltam meg végképp a kínai turistákat. Soha semmi bajom nem volt velük eddig, de amit Okinawán művelnek, az botrány. Pofátlanok, hangosak, tolakodnak, abszolút nincsenek figyelemmel az emberre. A Shuri kastélyban már a japánok dicsértek meg, mert ők nem merték arrébb küldeni az egymást fotózgató kínai családot a kastély főbejárata előtt (mi meg ott álltunk vagy tízen, hogy egyébként üres lenne az egész tér és mi is fotóznánk, de őket nem akarjuk). A barlangon is csak úgy végigrohantak, abszolút mindegy volt az egész. Néha megvakuztak egy-egy helyet (okos vagy, buksisimi), aztán futottak tovább. Amúgy Aggtelek kenterbe veri az egészet, úgy, ahogy van, de ne legyünk telhetetlenek, Japánban szebb strandok és jobb sushi van.

A barlang után téptünk a kocsiszaunához, majd lementünk a nahai reptér alá, hogy a fasza kis távcsöves puskáinkkal lekapjunk pár repcsit és egyúttal egy szép naplementét is megcsodálhassunk. Jó móka volt, de azért minden nap nem kötne le.

Kinéztünk korábban egy isteni helyen levő nahai éttermet, ami egy fa tetején van. Odamentünk szépen. Na, bezárt azóta az étterem vagy bezárt? Sajnáltuk, de akkor visszamentünk a hotelbe, ledobtuk a tütüt aludni, aztán elindultunk egy közeli étterembe, ahova ingyen kupon volt a hotelből (van ilyen automata, választhat az ember, hova mit szeretne, mi ezt néztük ki). Péntek este lévén nem volt hely, csak annyival később, hogy már éhen haltunk volna.

Tovább indultunk, észrevettünk két hülye babát egy sima lakóépületnél. Gondoltuk, hogy na akkor itt. Semmi kiírás, felirat nem volt, csak piros nyilak jelentek meg, azok vezettek el a bejáratig. Nekik se volt helyük, ráadásul hülyék voltunk, se itt nem foglaltunk szombat estére, se az előző helyen. Most mindenesetre mentünk tovább a Kokusai útra, de útközben betértünk egy étterembe és nagyon jól tettük. Finomat ettünk, csak nem eleget, de ennyi volt most estére a móka.