Hétfőn reggel végrevégrevégre elmentünk a Kanda használtkönyvek fesztiváljára (神田古本祭り), ami értelemszerűen a Kanda környékén van és használt könyveket lehet kapni. Alapból is itt van rengeteg antikvárium, de most kipakoltak még úgy 1 millió kötetet (hivatalos adat). A 100 yenes kis vacaktól a (nemviccelek) fél milliós könyvig volt itt minden, teljes enciklopédia-sorozatok bekötve és találtunk naggggyon öreg könyveket is. Megörültem, hogy húúúú csak 800 yen, aztán észrevettem, hogy ugye a fejjel lefelé írt áron csak egy 8ast hagytam ki (japánul 八 és utána alatta egy vessző). Azért ennyiért nem volt cél könyvet venni akkor se, ha nagyon régi, merített papíron volt és egész furán nézett ki. Le se fotózhattam 🙁
[supsystic-gallery id=452]
Helyette befigyelt egy lovacskás könyv, amit Marci szúrt ki és ez is 70 éves kb. és 300 yen volt csak. Még meg se néztem, hogy miről szól, valami regény. Kutyás könyvet vadásztam, az nem volt.
Délután elmentünk Attival találkozni a munkahelye környékére, hogy aztán együtt elmenjünk a Ginzára. Mi nézelődtünk előtte kicsit a szokásos kedvenc bevásárlóhelyünkön, a Biccamera Outletben (Ikebukuro) és vettünk pár ajándékot. Elmentünk enni egy itteni kifőzdébe, itt úgy kb. 500 yenért hülyére zabálod magad konkrétan.
A Ginzán vettünk ajándékot Atti feleségének, Fuminak, meg felvettük Atti öltönyét és téptünk haza átadni a dobozkát (nem, ez a termék nem drágább a Ginzán, mint bárhol máshol, bár a környék csupa flanc és csillogás, Cartier, Hugo Boss és társai sorakoznak a vevők előtt, hogy elverhessék a pénzüket). Útközben azért betértünk a kedvenc sushildájába, ahol bitangra zabáltuk magunkat. Nem kicsit, nagyon. a mellékelt képen egy kör van, nekünk 3 volt.
Kedden be kellett ugranunk a Ningyocho állomás közelébe, ahol átvehettük a már megvett kis internet kütyüt. Ez gyakorlatilag egy hordozható wifi router, bedugod a zsebedbe és azzal, amivel akarsz, csatlakozol, akár telefon, akár laptop vagy tablet. Természetesen jelszavas, így mások nem tudnak olyan könnyen a tiéden lógni. Errefelé szinte mindenkinél ez van, de sajnos nincsenek vicces wifi-nevek.
Ezután visszamentünk a Ginzára, elmentünk a Canon Gallerybe, ahol főleg a Canon termékek voltak kitéve, meg pár olyan fotó, hogy szégyellném az internetre tenni. Innen átmentünk a Sony Showroomba (ezek mind ingyenes programok ám, nem minden fizetős Tokyoban), ami jobb volt már. Zenélt a lépcső, ahogy rálépett az ember, meg színes fényeket adott, aztán volt minden, amit a Sony az utolsó évtizedben kiadott, ki lehetett próbálni az ultramodern játékokat, a 4HD TV előtt úgy bealudtam, mint a tök.
[supsystic-gallery id=453]
kb. 7,3 millió forintos fényképezőgép – még jó, hogy lehet kapni…
Elsétáltunk a közelben levő Gozilla-szoborhoz, amivel jókat szelfiztünk, aztán ettünk babos-zöldteás, illetve csokis-pudingos pancake-et. Utóbbi jobb volt, valljuk be. A zöldtea olyan volt, mintha spenót lett volna (színre meg sűrűségre is, szerencsére ízre nem), a bab meg valahogy kicsit még ropogott, bár édes bab volt, de nem a legjobb.
[supsystic-gallery id=454]
5kor várta Marcit Keiichi, hogy menjenek squasholni, én meg addig bóklásztam a városban. Utána Kei elvitt minket egy japán étterembe, de annyira titkos kis helyre, hogy mi voltunk csak a külföldiek és az étlap nem csak japánul volt, de csak kézzel írott A3-as lepedő volt (az aznapi fogást írják ki, eszerint változik az étlap naponta), nemhogy kép nem volt, de még a kézírással is meg kellett küzdeni. Ha nincs ott Kei, éhen maradunk (igaz, be se megyünk).
[supsystic-gallery id=455]
Megint félhulla állapotban keveredtünk későn haza, ezért is kapjátok csak most ezt az írást 🙂